Kiss Marianne (szerk.): Engel Tevan István 1936-1996. Tanulmányok, emlékezések, életmű katalógus (Budapest, 2006)
A zsidó fordulat grafikájában
ENGEL TEVAN ISTVÁN A ZSIDÓ FORDULAT GRAFIKÁJÁBAN Az alábbiakat 1996 kora őszén írtam, Engel Tevan István kiállításának megnyitójára, a Kossuth Klubban; megjelent a kiállítás katalógusában. Pisti, akkor már súlyos beteg, nem sokkal később meghalt; nem tudom biztosan, eljutott-e hozzá egyáltalán a szöveg. Tíz évvel később elolvasván, magam érvényesnek érzem továbbra is. Ami nem csupán őrá: sokunkra, nemzedékünkre vonatkozik benne, azt hiszem, megáll. A fordulat, melyet nála rajzokhoz, témához próbáltam kötni, ma élesebben látszik, szélesebb körben, társadalmi méretben is; zsidó fordulatnak nevezném most, a tárgy okán, de tulajdonképpen arról van szó, hogy a rendszerváltás előtti évtizedben már az egész társadalom le akarta vetkőzni az egyen-identitást, s aki tudta, választott, kialakított magának otthonosabbat, személyesebbet, vállalta azt a személyes identitást, amelyhez korábban nem volt körülötte levegő, társadalmi közeg. Sokan éppen a zsidót. Engel Tevan rajzaiban akkor egyéninek láttam ezt a fordulatot; ma inkább paradigmának, de mondhatnám így is: példának. Engel Tevan meg tudta mondani, legfontosabb kifejezési eszközével, rajzban, hogy változni és változtatni kell. Ez teszi maradandóvá, a hagyaték egyedi értékénél is jelentősebbé utolsó korszakának rajzait. Amit akkor nyűt szavakkal nem tudtunk, nem is akartunk volna kimondani, az ma már tisztán látszik: utolsó rajzaiban saját magáról beszél. Meg tudta fogalmazni saját léthelyzetét, belső világát. Jelezte - pompás bibliai jelenetekben - a személyes tragikumot. Akkor nem lehetett, most nem kell ebben az irányban explicitté tennem a szövegemet. Ezért a tíz éves kiállítás-megnyitót nem akarom átírni. Csak egy-két szót változtattam benne, a halál ténye nem kerülhető meg, az 1996 őszi kiállítás jelene múlt idővé vált; de a szöveg érdemi részét úgy adom, ahogyan írtam, amikor barátunk még élt. 2006. augusztus Engel Tevan István a barátom; sokak által ismert és kedvelt újévi rézkarc kártyáinak hosszú sorozata — otthon, külön dossziéban — jelzi, milyen régé>ta; barátaink közül többen a közös barátaink, még azelőttről. hogy egymást ismertük volna. Kóla szólván, ezért elfogult vagyok; ezt jobb ki- mondaiű mindjárt a legelején. A személyesség miatt: nehéz volna úgy beszélnem grafikai művészetéről, hogy ne gondoljak - gondoljunk mindannyian — arra is: nemcsak egy életműről: valójában mindannyiunk törekvéseiről, munkásságáról van szó. Java éveiben járó művész kiállításának képeit kísérte az 1996. októberi katalógus. Engel Tevan, aki könyvgrafikusként indult pályáján, s - dicséretképpen és elismerésül mondom - illusztrátorként futott be, mindjárt a kezdet kezdetén: java éveiben, már mint e műfaj mestere, újjáformálta grafikai eszközeit. A továbblépés, külsődlegesen, nyilván kényszer volt: ceruzája alól kihullottak, a semmibe lebbentek el a könyvlapok. Evekkel ezelőtt — az 1980/90- es évek fordulóján, amikor úgy hittük, minden csak jobb irányban változhat — a könyvgrafika megszűnt Magyarországon. Engel Tevant ez, persze, nem törte meg: rajzolta tovább illusztrációit is. Lakásán járva, láthatta bárki: nyomtatott könyvek mellett grafikai lapok állnak. Már méretük is jelzi: bár könyvhöz, de nem valóságos könyvbe készültek. Engel Tevan megvette a könyvet, s mert üres volt, ti. rajz nem volt benne, pótolta az illusztrációkat, külön lapokon.
