Kiss Marianne (szerk.): Engel Tevan István 1936-1996. Tanulmányok, emlékezések, életmű katalógus (Budapest, 2006)
„A titokban végbement csoda"
Az alakok minden művén összetartoznak, nem engedi el egyiket sem, nincsenek független figurák. Ha csak bámészkodó tétlenséggel is, a maga módján mindenki részese az eseménynek. „Hol a színpad: kint-e vagy bent...” 7 Engel Tevan István egyik különösen fontos témája a szerepjátszás, az álarc mögötti lét lehetséges jelentéseinek kibontása, az esztétikai és az etikai határozott megkülönböztetése. Művészetét mindenfajta kizárólagosságtól, egyoldalú ítéletektől mentes etikai attitűd jellemzi. A színház, színpad, színész témája, mint a kiszolgáltatottság közege érdekelte. A kiszolgáltatottság problémaköre szinte minden munkájában felbukkan. A színpadon játszó színész, bár egyrészt manipulálja a nézőt, másrészt ő maga is a világ cselszövései közt vergődő, esendő ember, aki csak pillanatokra távolodhat el a valóságtól. „A színházban az ember csak, mint tömeg becsületes, mint egyes hazudik, magamagát ámítja.” mondja Nietzsche.“ Engel Tevan gyakran fókuszál a tömegre, az emberek sokaságának együtt- létéből származó pszichikai hatásokra, s ezen a kereten belül érzékelteti az egyes ember magárahagyatottságát, bizonytalanságát: a lélektan kínál fogódzót a művész tömegjeleneteinek értelmezéséhez is. Ezeken a kompozíciókon erőteljesen átszűrődik a rácsodálkozás a világba vetettség abszurditására. A művész egyik kedves olvasmánya volt Bulgakov Moliere úr élete című könyve, amely Moliére élete kapcsán a művész és a hatalom közti viszonyt, a művész kiszolgáltatottságát, ugyanakkor tevékenységének épp ebből fakadó felelősségét is boncolgatja. (A nyolcvanas években a Vígszínház bemutatta a Bulgakov darabot, s a bemutatóhoz készült szórólap Bulgakov és Sztálin telefonbeszélgetését is idézte, utalva a szerző személyes fenyegetettségére.) Irodalmi ösztönzőinél, ahogy kedves olvasmányainál is, általában felfedezhető a kiszolgáltatottság motívuma, a groteszk hangvétel és művészi szerkesztés, az abszurd világkép. Jelentős hatással volt művészi nyelvének alakulására az 1991-es kecskeméti Katona József pályázat. A felkészülés folyamán találkozhatott Katona József 1821-es írásával: „Mi az oka, hogy Magyarországon a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni?”, s ekkor kezdte el falábú színészeit rajzolni. Stílusában ezzel még tovább erősödött az ironikus-groteszk hangvétel, a tragikomikus áthallás. Ettől kezdve sűrűsödnek az álarcos- és állat- ábrázolások is. Thomas Maim: Mario és a varázsló c. írása újabb sajátos adalék a kiszolgáltatottság témaköréhez. A másik tudatát manipulálni képes, és azt a végletekig kihasználó „varázsló” személyisége az ördögi jelenlét manifesztá- ciója. Figurája különös reakciókat kelt az emberekben. Van, aki csak ál- mélkodik, mások szorongnak, s van, akinek cselekednie kell. Az emberek legbensőbb érzései a sokalakos jelenetekben is a rajzok elsődleges mozgatói. Legtöbbször éppen a kényszerűségből rejtőzködő embereknek a sorsa, érzelmei válnak a művek fő témájává. „az világ kint haddal tele, de nem abba halunk bele...” 9 A kompozíciók színpadszerű kialakítása nem a színházzal való közvetlen kapcsolatból fakad, sokkal inkább egyfajta szimbólum, mely a megörökített helyzetek, történések keretéül szolgál, s egyben idézőjelbe is teszi
