Adrovitz Anna: ARC poetica. Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest, 2012)
Képleírás és keletkezéstörténet - Orlai Petrics Soma | Petőfi Mezőberényben (l-lll.) | 1849 körül és után
harcolt Guyon Richárd seregében - megfestette a tábornok arcképét, a nagyszombati csatát - és Petőfiék mezőberényi pihenője alatt éppen sebesüléséből épült volna fel (Galamb, 2011, 7.). A két fennmaradt alkotás szembetűnő különbsége az eltérő lábbeli. A Petőfi Mezőberényben (II.) valószínűleg elsősorban családi emléknek készült. Ez a „papucsos" verzió valójában kívül áll a korabeli illendőség határain, oldott és kedélyes volta nem felelt volna meg a nyilvánosság követelményeinek és a Petőfi-kultusz szellemiségének sem, ezért Orlai később egy posztumusz „komótcsizmával" igazította helyre a szépséghibát a Petőfi Mezőberényben (III.) című képen. Ez a könnyű, puhabőrű csizmatípus akár vendégek előtt is hordható, vidéki, úri háziviselet volt (V árkonyi, 1957, 54-55.). Ezen a festményen - különösen Szendrey Júlia sorsának ismeretében - érdekes, utólagos!?) -gesztus a művésztől, hogy barátja gyűrűsujját nem hagyta mezítelenül, hanem ráfestette a házaspár összetartozásának jelképét, a jegygyűrűt. Megváltoztatta továbbá a hátteret: sima falfelületet teremtett, elhagyva a mozgalmasabb oszlopot és boltívet. Ezzel megszüntette a figura testének és a boltív hajtásának párhuzamát, de ez az egyszerűség még jobban kiemeli Petőfi alakját. A változtatások oka a festői szándékban keresendő: Orlai már nem egy adott pillanatot akart megörökíteni, hanem ennek a pillanatnak kívánt emléket állítani. Sajátos, érdekesen ismétlődő momentum a festő gyakorlatában, hogy a késői verziókon az eredeti beállítás tükörképét alkalmazta (kát. 23. és K). Tudjuk, hogy Orlai már 1846 és 1848 közötti bécsi akadémiai tanulmányai során hallgatott kompozíciós tárgyú előadásokat, s a későbbiekben is makacsul, több verziót kipróbálva kereste a képi elképzeléseihez leginkább illő megoldásokat (Mag, 2011, 14.). A Petőfi Mezőberényben (III.) című kép kultikus ihletését, kegyeleti jellegét a falon függő Alföld-ábrázolás teszi teljessé. A költő és a festő közös szülőföldjének rajongásig szeretett, számtalanszor megverselt táján pásztort, a háttérben gémes kutat és gulyát vagy nyájat látunk: ezek a motívumok Petőfi tájköltészetének jellemző elemei. Ismeretes, hogy Petőfiék pesti otthonát is díszítette egy Orlai ecsetjétől származó, az alföldet, a magyar pusztát ábrázoló kép, mely talán az itt látható párdarabja lehetett. Mindemellett az is elképzelhető, hogy Orlai emlékezetből próbálta felidézni pesti munkáját (Vayerné, 1973, 39-42.). A költő alakja mindkét alkotáson törékeny, arca finom vonásokkal ábrázolt. A lágy ruharedők, a selymes tapintású öv anyagának esése aláhúzza a pillanat természetességét. A Petőfi Mezőberényben (II.) portréján a szemek kifejezőek, élénkek, csillogásuk derűt csal a költő képmására. A művész vagy katona dilemmája itt még eldöntöttnek látszik: „Pacsírtaszót hallok megint! / Egészen elfeledtem már. / Dalolj, tavasznak hírmondója te, / Dalolj, te kedves kis madár. / Oh istenem, mi jólesik / A harci zaj után e dal, / Mikéntha bérei hűs patak füröszt / Égő sebet hullámival. / Dalolj, dalolj, kedves madár, / Eszembe hozzák e dalok, / Hogy nemcsak KÉPLEÍRÁS 87 ARCpoetica
