Adrovitz Anna: ARC poetica. Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest, 2012)
Képleírás és keletkezéstörténet - Egressy Gábor | Petőfi Sándor, dagerrotípia | 1845
dagerrotip felvétellel együtt maradt fenn két, ezzel megegyező technikával és méretben készült Egressy Gábort ábrázoló kép is. A három dagerrotípiát valószínűleg egyazon készülék rögzítette, mert az ezüstözött fémlemezek rövidebb oldalából levágtak egy darabot, vagyis a felszerelés méretéhez igazították őket. Hasonló a fényképek minősége - a képek kissé életlenek -, valamint a beállítás: az alakok egy széken ülve, a támlán nyugtatják karjukat. Mi lehetett ennek az oka? A hosszú expozíciós idő miatt a korszak műtermi fényképészei speciális támasztékba fogták a modell fejét, hogy az éles kép érdekében mozdulatlan maradjon. Ezt otthoni körülmények között Egressy a fenti székes műfogással váltotta ki, de az ötlet sajnos nem hozta meg a kívánt eredményt (Flesch, 2012.). Bár Egressy Gábor jó felvételeket készített, ezek mégsem lettek maradandók, mert anyagukat nem tudta szakszerű kémiai eljárással rögzíteni. A felvételek romlásához vezetett továbbá a tok hiánya, amely ideális esetben megvédte volna a lemezeket a levegő károsító hatásától. Egy jól karbantartott védőcsomagolás és viszonylag jó tárolási körülmények akár máig megóvhatták volna a képeket (Flesch, 2012.). Érdekes, a fenti gondolatsort alátámasztó adat, hogy az 1848-ban a nevezetes márciusi események vezetőiről készült csoportfelvétel szintén elpusztult, vagy lappang. Bulyovszky Gyula, Jókai Mór, Nyáry Albert, Petőfi Sándor és Vasvári Pál dagerrotípiájáról, akárcsak Petőfi portréjáról, nem gondoskodott, elfeledkezett a fényképet még nem sokra tartó közvetlen utókor (Várkonyi, 1957, 23-24.). Petőfi István, aki 1868-ban látta a dagerrotípiát Szendrey Júlia hagyatékában, úgy emlékszik rá, hogy „a kép annyira el volt mosódva, hogy azon csak egy görbült alaknak mintegy árnya látszott, az arc vonásai a legmerészebb képzelő tehetséggel sem voltak kivehetők." (Petőfi, 1879, 36.) A rossz állapotú fotót Szendrey Júliától fia, Petőfi Zoltán örökölte. Zoltán halála után, 1870- ben, barátja és orvosa, dr. Beliczay Imre tulajdonába került, aki 1874-ben nyilvánosságra hozta a portrét, amelyet valószínűleg ő restauráltatott először (Szentmártoni, 2000, 69-77.). A dagerrotípia közzététele a kor nyomdatechnikai eljárásai miatt átrajzolást igényelt. Elsőként 1869-ben jelent meg a Vasárnapi Újságban ismeretlen művész munkájaként, majd 1874-ben Székely Bertalan készített róla tusrajzot a Magyarország és a Nagyvilág számára. A harmadik megjelenésre a Koszorúban került sor Klösz György másolatában. Mivel ezt a reprodukciót a költőt ismerők, az életét végigkísérő barátok nem érezték hasonlónak az elhunytról bennük élő képhez, ezért még ugyanebben az évben felkérték Jankó Jánost egy „pontosabb", művészibb rajz elkészítésére (Ernst, 1922, 5.). Beliczay Imre nem kért „jogdíjat" a kép másolásáért. Két ismert fényképészt, Beszédes Sándort, majd Országh Antalt bízta meg, hogy készítsen másolatot a víztől károsodott, már kivehetetlen eredeti dagerrotípiáról, de a reprodukciók középszerűek KEPLEIRAS 46 ARCpoetica
