Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)
Olvasatok - Márton László: A fordító mint szerző
Amikor fiatal (vagyis tapasztalatlan) íróként eljutottam a straeleni Európai Műfordító Kollégumba, és egy este, vacsora közben elárultam, hogy fordításaim mellett saját munkáim is vannak, és többek között megjelent egy regényem, eléggé nyersen értésemre adták, hogy ez ugyanúgy magánügy, mint a szexuális orientáció: rajtam kívül nem tartozik senki másra. Ennél az asztalnál fordítói problémákról esik szó. Amikor - nem sokkal később - kértem egy írói ösztöndíjat Berlinbe, azt tanácsolták: életrajzomban ne tüntessem fel a fordításaimat, mert azzal rontanám a pályázat esélyét. Ebben a pályázatban saját írói teljesítményekről esik szó. Forgách, Földényi és én 1994-ben kezdtünk dolgozni Kleist elbeszéléseinek magyar kiadásán, a pécsi Jelenkor Kiadó számára. Ezt néhány éven belül Kleist összes többi műve követte, a levelezéssel együtt. Addigra megjelent nyolc saját könyvem (regények, elbeszélések, drámák), tíz darabomat mutatták be különböző magyar színházakban, és lefordítottam, sok minden más mellett, a Heinrich von Ofterdingent és a Faust első részét. Két dolgot akarok ezzel mondani. Az egyik, hogy írói és fordítói pályám már akkor is párhuzamosan haladt. A másik, hogy húsz-huszonkét évvel ezelőtt már megvolt a fordítói rutinom minden műfajban, verses formákban is, és bőséges tapasztalataim voltak nehéz szövegek átültetésével. A közös munkát sem akkor próbáltam ki először: a Grimm-mesék 1989-es első teljes, szöveghű magyar kiadásának kétszáz szövegéből százat Adamik Lajos fordított, százat én, miközben folyamatosan egyeztettük fordítói elképzeléseinket. A Kleist-fordítás mégis minőségileg mást jelentett számomra, mint a korábbi teljesítmények, beleértve a Faustélső részét is. Új perspektívákat nyitott meg számomra, és rákényszerített, hogy radikálisan újragondoljam: mi köze van az írói szuverenitásnak a fordítói transzparenciához? Közös munkánkban való részvételem a következő műveket érintette. Az elbeszélések közül én fordítottam a Kohlhaas Mihályt, A lelencet és A locarnói koldusasszonyt. A drámák közül a Herrmann csatáját. Továbbá néhány verset és egy levelet is. A fönt említett új perspektívákat kizárólag a prózafordításoknak köszönhetem. A versek jelentéktelenek. A totális háborút hirdető dráma — a maga borzalmas mivoltában — jelentős mű ugyan, de a szövegében található fordítói problémák nem újszerűek. Meg kell csinálni a drámai jambust, és meg kell őrizni a mondatok dialogikus jellegét. A három elbeszélés közül kettőnek nincs korábbi magyar fordítása, a Kohlhaasndk több is van. Ezek között a legutóbbi és legismertebb Kardos Lászlóé, amely 1949-ben jelent meg először, majd többször is újra kiadták. Ezt váltotta le az új fordítás. 84
