Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)

Olvasatok - Forgách András: Intenzitás

A három szerző, akit A párviadal első bekezdésének vázlatos elemzése után idézni fogok, egy német, egy magyar és egy francia: W. G . Sebald, Nádas Péter és Michel Houllebecq. Akár tudnak róla, akár nem, akár tudatos ez náluk, akár nem: pontosan azt a technikát alkalmazzák, amelyet ősformájában Heinrich von Kleist fejlesztett ki, és amelyik előtte, minden látszat ellenére, ilyen alakjában nem létezett.

Álljon itt mindenekelőtt A párviadal című elbeszélés nyitóbekezdése:

Wilhelm von Breysach herceg, akivel a féltestvére, Rötszakáll Jakab gróf, mióta titkos viszonyra lépett egy grófnővel, az Alt-Hüningen házból való és a herceg rangján alulinak ítélt Katharina von Heersbruckkal, ellenséges viszonyban állt, éppen visszatérőben volt, a tizennegyedik század vége felé, midőn szent Remigius éjjele virradni kezdett, egy, a német császárral Wormsban tartott találkozóról, ahol az uralkodónál, törvényes gyermekek hiányában, kiktől haláluk fosztotta meg, elérte hitvesétől még házasságuk előtt született természetes fiának, Philipp von Hüningen grófnak törvényesítését. Boldogabban nézett a jövő elé, mint egész uralkodása során bármikor, s már éppen elérte a kastélya mögött elterülő parkot, midőn hirtelen, a sötét bokrokból nyílvessző tört elő, és, közvetlenül a szegycsont alatt, átfúródott a testén. Friedrich von Trota úr, a kamarása, kit igen megrendített az eset, néhány lovaggal a kastélyba vitette, ahol szegény összeomlott hitvese karjai közt még volt annyi ereje, hogy a birodalom hűbéreseinek gyülekezete előtt, kiket a lehető leggyorsabban ez utóbbi kérésére hívtak össze, a törvényesítő császári okiratot fölolvassa; majd miután, ámbár élénk ellenállást tanúsítva, mivel jog szerint a korona féltestvérére, Rötszakáll Jakab grófra szállt, a hűbéresek teljesítették a herceg utolsó határozott kívánságát, és, azzal a feltétellel, hogy meg kell szerezni a császár engedélyét, Fülöp grófot a trón örökösének, az anyát viszont a fiú kiskorúságára tekintettel, gyámjának és régensnőnek ismerték el: a herceg lefeküdt és meghalt.

A nyitómondatban rögtön hét ízes történelmi név szerepel (voltaképp nyolc, ha a császárt is idevesszük), nem mind személynév, de mindegyik valamilyen kétségtelenül konkrét létezőre, adott esetben egy városra, egy szentre vagy egész kiterjedt családra utal, és mindegyik név azzal az igénnyel jelenik meg, hogy feltűnése pillanatában voltaképpen teljes mértékben - a lovagregény névmágiájának szellemében -, mint afféle márkanév, pontosan leírja és definiálja viselőjét. Minél egzotikusabb vagy historikusabb, annál hihetőbb. A megnevezett szereplőkről, illetve a köztük lévő kapcsolatrendszerről szóló tényszerűnek és pontosnak (pozitívnak)

63