Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)
Olvasatok - Forgách András: Intenzitás
FORGÁCH ANDRÁS: INTENZITÁS Heinrich von Kleist köztudottan — íróként is, emberként is — vonzódott a szélsőségekhez: a szélsőséges hatásokhoz, a szélsőséges állításokhoz, s a hatás elérése érdekében nem volt válogatós írói eszközeiben. Rövid elemzésemben A párviadal című elbeszélés (mini-lovagregény) első bekezdésén szeretném bemutatni, milyen alapokon történik és milyen stiláris következményekkel jár a leplezve-leplezetlenül szélsőséges írói eszközök ilyetén használata, és azt, hogy milyen nagy hatást gyakorolt ez az utókorra, különösen a kései utókorra. Hogy milyen megkerülhetetlen lett, sőt, klasszicizálódott a vad szélsőségeknek a szilárd, lezárt, mértanilag kimért mondathatárokon belüli előnyben részesítése. Kleist hatása, besorolhatatlansága és nagysága is ebből a kettősségből fakad. Pontosabban abból, hogy nála kívülebbre — talán Kafka kivételével - senkinek sem sikerült kifeszítenie a mondatok ívét. Nem átfogó elemzést kívánok adni a Kleist-hatásról, csupán három jelentős író egy-egy művének jellegzetes példáján kívánom felmutatni az adott művet útjára indító kifejezési egységen belüli viharosan hullámzó retorika kleisti eredetét, amelyre az jellemző, hogy egy önmagára szabott rendkívül szűk térben viharos szenvedélyeket szabadít el és tart fogva. Maga a mondat vagy bekezdés, legyen bármilyen hosszú, tartalmilag és szerkezetileg eleve szűknek vizionálja magát; továbbá a szűkös, túldefiniált, redukált játékszabályokat követő műfaj (a lovagregény), illetve a személyes viszonylatok végtelenül precíz jogi és hierarchikus leképezése adja az érzéki tartalmak feszes intellektuális keretét. Mert hiába kacskaringózó és gazdagon rétegzett egy mondat, ha a sűrű központozással egymástól elválasztott részei ellentmondásosságukban olyan szorosan illeszkednek egymásba, hogy tökéletesen felbonthatatlan alakzatot alkotnak. Hogy úgy mondjam, ezeknek a mondatoknak a csapolása nagyon szűk. Ezt a belső hullámzást az egyszerre, egy időben történő jelentéstágítás és -szűkítés, az egymáshoz préselt univerzálék és szin- gularitások, a meghatározatlan és a túlságosan is meghatározott érzékietek együttes fellépései okozzák, valamint a történelmi dokumentálhatóság látszatához való ragaszkodás, amely egy irracionális elemekkel teli fikcióban oldódik föl. Az eredmény: összetéveszthetetlen intenzitás, visszafojtott izzás, belső forrongás, amelyet csak fokoz a mondatok felszínének kikalapáltsága, az általuk létrehozott zárt világ egyensúlya, amely még a sokak számára nehezen érthető, nehézkesnek talált kleisti mondatokban is ott található. 62
