Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)
Irodalmi parafrázisok - Márton László: Jacob Wunschwitz igaz története
széd házakban kérdezősködtek, ami egyébként nem volt könnyű, mert még az inasok és a szolgálók nagy része is kint lökdösődött a jégen, akkor azt a választ kapták, hogy a szülők másfél évvel ezelőtt meghaltak, a poroszló pedig a Kolostori-negyedben lakik. Amikor viszont erre ők azt mondták, miközben a keményre fagyott sárban és a kidobált konyhai hulladékban topogtak elgémberedett kezüket fújdogálva, hogy aki a Kolostorinegyedben lakik, az egy másik poroszló, akit ők nem ismernek, ők ellenben azt a poroszlót keresik, aki a kulcsot őrzi, és akinek a házában többször is megfordultak, valahányszor új csőszök beiktatására került sor: akkor az öregasszony mögött, aki a résnyire nyitott ajtóból görnyedt feléjük, megjelent egy még öregebb asz- szony, az előbbinek az anyja vagy a nővére, és azt kiabálta, hogy: „Margaréta, mit álldogálsz itt a hidegben?!, hát megfázol!, hát egészen biztos, hogy megfázol!”, azzal becsukódott az ajtó, és még lehetett hallani, amint a belső oldalon rátolják a reteszt. Ezalatt kint a jégen elkezdődött a lövészverseny, és mivel minden lövész, márpedig sokan voltak, be akarta mutatni tudományát, még akkor is javában tartott, amikor a szőlősgazdák elbukdácsoltak a Kolostori-kaputól a sebtében kialakított lőtér város felőli végéig, ahol azonban olyan sűrű tömegben álltak a nyakukat nyújtogató vagy mások nyakából a kisgyermeket leparancsoló kíváncsiak, hogy lehetetlennek rémlett megtalálni akár a hajósokat, akár a borvizsgálót, akár az illetékes tisztviselőket; és a szőlősgazdák már éppen visszafordultak volna, hogy nyugtalanul bár, de harag nélkül térjenek haza szekereikkel, amelyeket egyébként sem lett volna szabad sokáig a városban hagyniuk, mivel teljesen eltorlaszolták a piacteret és az odavezető utcákat: ekkor azonban nem kisebb személyiséget pillantottak meg, mint magát a város főpolgármesterét, aki népünnepélyek során kötelességének érezte, hogy elvegyüljön az egyszerű emberek között, és barátságos viselkedést tanúsítva irántuk, meghallgassa észrevételeiket vagy panaszaik egy részét; mert azzal persze tisztában volt, hogy a panaszok meghallgatása további panaszokat szül. A szőlősgazdák üggyel-bajjal odanyomakodtak, és majdnem teljesen körülfogták a főpolgármestert, aki figyelmes arccal hallgatta őket, ám a puskák folyamatos durrogása miatt valószínűleg semmit sem értett szavaikból, vagy csak nagyon keveset, ezért jónak látták, bár ezúttal már sokkal rövidebbre fogva, megismételni mondókájukat, és éppen ekkor dördült el az utolsó lövész utolsó lövése; úgyhogy a hirtelen csendben a főpolgármester könnyűszerrel megérthette volna a szőlősgazdák beszédét, ha fontos intéznivalók máshová nem szólították volna, s nem kellett volna sürgősen kihátrálnia az egyszerű emberek köréből, miközben az egyik 108
