Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)
Irodalmi parafrázisok - Márton László: Jacob Wunschwitz igaz története
MÁRTON LÁSZLÓ: JACOB WUNSCHWITZ IGAZ TÖRTÉNETE (RÉSZLET) Történetünk az 1603. évben, a Mindenszentek utáni második szombaton kezdődik, amely akkor egy sokak szerint baljóslatú napra, november kilencedikére esett. Erre a napra tűzte ki a városi tanács a lövészegyletek régóta esedékes vigasságát és vetélkedését. Efféle vagy ennél akár kevésbé jelentős ünnepségekre a szüret befejezése után tizenkét nappal kerülhetett sor, amikor a hordókban elnyugodva megkezdte csodálatos átalakulását a frissen sajtolt must, és amikor végre megkezdődhetett az előző évi bor nagyobb mennyiségű árusítása, mert az újbort máskülönben csak Szent György napjától Szent Mihály napjáig volt szabad kimérni, és csak a városfalakon belül, ami régóta hangoztatott sérelmük volt a nagyobbrészt külvárosban lakó szőlősgazdáknak. Azt azonban, hogy a városi tanács mikor fogja elrendelni a szüret befejezését, maga a tanács is csak attól kezdve tudta, hogy meghozta döntését a szüret elkezdésének napjáról, márpedig ekkor még nem volt előre látható, hogy miután eltelnek a koraősz verőfényes napjai, több napig tartó felhőszakadás következik, majd november elején, egyik napról a másikra, szokatlanul hidegre fordul az idő. Azon a héten, amikor kezdődik történetünk, a molnárok beszüntették az őrlést, és megtették az ilyenkor szokásos intézkedéseket, hogy majd a meginduló jégzajlás kárt ne tegyen a malmokban; és csakugyan, szombat reggelre mind a Neisse, mind a Lubsch olyan vastagon befagyott, hogy a városi tanács, miután a sátrak és a bódék úgyis a Kolostori-kapun kívül húzódó, lapos, partmenti részeken voltak fölállítva, áthelyezte a lövészünnepség leglátványosabb részét a jégre. Az egyletek, miközben ünnepélyes lassúsággal vonultak a göröngyösre fagyott hullámokon a vízi vágóhíddal nagyjából egy vonalban álló céltáblák felé, elgyönyörködhettek a le- taglózásra váró, tarka szőnyegekkel beborított, fenyőgallyakkal és fagyöngyös bokrétákkal koszorúzott ökrökben, amelyeket ünneplőruhába öltözött trombitások kísértek, vállukra erősített apró selyemzászlókkal és mellkasukra szíj azott aranyszínű kalitkával, amely kalitkákban egy-egy értékes tengerentúli madár, sárga, piros vagy fekete, gubbasztott, és ezeket a madarakat a kalitka jobb alsó sarkába szegecselt, izzó faszénnel teli bádogtálkák voltak hivatva megoltalmazni a csikorgó hidegtől. Korcsolyázó gyerekek sikongatása és annak visszhangja hallatszott a jégen, és a lövészeknek még a lélegzete is annyira fegyelmezett volt, hogy egyszerre szálltak fel, minden páratlan számú bal lábas lépés után, szájukból a párafelhőcskék, és szélcsendes idő lévén 106
