Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)
Irodalmi parafrázisok - Tasnádi István: Közellenség
CSŐDÖR KANCA CSŐDÖR KANCA CSŐDÖR KANCA CSŐDÖR KANCA CSŐDÖR KANCA CSŐDÖR (befogja a fülét) Nem... nem igaz! (üvölt) Kohlhaas Mihály! Csönd. A Kanca ásít, ledől a vackára, a falfelé fordulva tüntetőleg szuszog. A Csödör egy ideig nézi, aztán felénk fordul. Kohlhaas Mihály. Ő volt a mi gazdánk. Pontosabban a tenyésztőnk. A tenyésztő több mint gazda... Muszáj üvölteni?! (halkabban) Erre a rendkívüli emberre harmincéves koráig mindenki úgy nézhetett, mint a jó állampolgár mintaképére! Gazdasága volt egy faluban, ahol szépen és jól éldegélt mesterségéből, a lókereskedésből. A kis... kis... Na nézd már! (a Kancához) Te, hogy mondják a kiscsikót embernél? Gyerek. Gyerek! A gyerekeket, akikkel embertársa megajándékozta, az új vallás szellemében nevelte szorgalomra és tisztességre. Egy sem akadt a szomszédai között, aki ne élvezte volna jótékonyságát és igazságszeretetét... (felpattan) Te voltál Kohlhaasenbrück legszebb csődöre, az egyetlen tenyészmén egész Brandenburgban! Erről beszélj, erről! (kinyitva a ládát, csillogó lakkcipőt és frakkot vesz ki belőle, a Csödörhöz vágja) Azt mondták, olyan vagy, mint a szárnyas Pegazus, mint a táltos unikornis, mint... mint... Mint egy vattába csomagolt ébenfa csikó! Ébenfa csikó! (nekünk) Naná, hisz Kohlhaas Mihály volt az én tenyésztőm! Úgy is mondhatnám: a teremtőm. Ő választotta ki a csődört és azt a sárló kancát, akiknek nászából létrejöhettem, ő határozta meg a fogantatás időpontját, ő vezette be édesanyámba apám hímvesszejét, majd ő segített a világra mellső lábamnál fogva egy nem túl gyengéd, ám jótékony mozdulattal. Ezalatt a Csödör felveszi a frakkot és a lakkcipőt, a Kanca belebújik egy fekete estélyibe. Mosolyogva nézik egymást. 96
