Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)
Olvasatok - Bacsó Béla: Egy művészileg archivált városról
O LVASATOK BACSÓ BÉLA: EGY MŰVÉSZILEG ARCHIVÁLT VÁROSRÓL A húszas évek Berlinje a modern művészet és a városi kultúra szinte mitikussá felnövelt helye, amely megsemmisült vagy ekként talán nem is létezett soha. Ehhez a toposzhoz számunkra Grosz vagy Dix képei kapcsolódnak, amelyeken a városi létezés elevensége és brutalitása, elemésztő és felemelő, sokszínű és kopár jellege mutatkozik meg. Rudolf Kayser - az expresszionisták elméletírója, a Neue Rundschau szerkesztője - már 1929-ben a város mítoszáról beszélt Döblin Berlin, Alexanderplatz című regénye kapcsán, s ez a mítosz nemcsak regényben, hanem filmen és rádiójáték formájában is fennmaradt.1 A város itt egy mindent magával ragadó és magába nyelő apokaliptikus vízióban olvasztja magába lakóit és tárgyait, ahogy a korabeli filmplakát mutatja, Biberkopf monstrumként magasodik a város fölé, hiszen teljességgel ebből a városból nőtt ki. A városi létet az érintkezésnek azok a felületi és felületes formái közvetítik, amit Döblin oly változatos írás-eszköztárral adott vissza; filmszerű montázstechnikával, dokumentumokkal, riportszerű ábrázolással és belső monológgal stb. - megmutatva az érintkezés töredékességét és a lélek ijesztő, pusztító magányát a metropolisban. Az új epikus formálás jellemzésére a szerző joggal használja - a regény elméleti tisztázásaként írott esszéjében - a tudósítás megjelölést. Egyfelől mert amit leír, azt tényként kezeli (a tudósítás mint forma ezt erősíti meg), ugyanakkor minden „tény" mögött a benső kirekesztettsége és közvetíthetetlensége bukkan elő. Kassák Walter Ruttmann Berlin. A nagyváros szimfóniája című filmjét ismertetve mutatta be ennek a városi életnek a sajátos működésmódját: felismeri a fent említett áthidalhatatlan ellentétet, amely az ember pszichikus és a funkcionáló technikai világ lélekte- lensége között húzódik. „A gyárak elnyelik a munkásokat s a remízekből mint valami roppant állatok tisztán és fényesen előjönnek az elektromos szerkezetek, hogy szétfussanak, hogy magukban összegyűjtsék a munkára szorított életet, hogy halálra gázolják az együgyűeket és elfáradtakat, hogy parancsoljanak nekünk és szolgáljanak minket és ragyogjanak a napverésben. Már él, nyüzsög és lüktet a város, az élet szálai mindenünnen összefonódnak, itt benne vagyunk a központban és mintegy mikroszkóp alatt látjuk mindazt, ami körülöttünk történik.”2 Kracauer ennek a filmnek a kapcsán kérdezi döbbenten: Ez lenne Berlin? Előre alkotott ideazenekar, a zenéhez igazított város-kép, ahol csak a tempó s a munka orgiája számít, az egész egy kiagyalt írodalmias 79
