Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)
Berlin-brevárium - Karinthy Frigyes: Berlin eszik
vörösrépával. Ez a lila itt, kék pettyekkel, marhanyelv. Az a vörös és arany és sárgáspiros kis halmaz ott a bársonytokban, amit elég naivul női fülbevalónak és nyakláncnak néztél és tízezer márkáért meg is akartad venni a feleséged részére: az egy kedves kis ökörszájsaláta kolbásszal, szardella gyűrű is van rajta. Ara 20 pfennig. Van lazac is, azt itt szemben kapni, az ötödik emeleten, abban a toronyban, ahol az a két nimfa ül, hárfával. Dobj be 10 pfenniget, egy lift felvisz és egyenesen beleültet egy tál salátába. A liftbe bele van számítva a kenyér és egy stucni kulmbacher. (...) Csak nem ebédeltél már? Igen? Na akkor még van egy teljes órád a vacsoráig, talán menjünk be egy moziba. Nem tart soká egy kép: a lámpák kigyúlnak és pesti jó ismerősünk, a tálcás fiú, közeledik már, az uzsonnával. Nagyon derék kis uzsonna: ejnye, ejnye. Sajtos és sonkás kenyér, császárhús és másféle húsok, salátával. Te naiv ember, most ugye megijedtél, hogy a következő képet sör nélkül fogod végignézni - hát idenézz, előtted, a pádon, kis kerek nyílás: ebbe lehet beleilleszteni a sörös kriglit, már hozzák is. Ha nincs szalvétád, törüld le a szád a mozi-lepedővel. Kicsit kábultan kerülök ki az utcára. Egy ember jön szembe és banánt kínál: kezem gépiesen nyúl a tíz pfennigért és önkéntelenül a szájába akarom tenni, egy pillanatra összetévesztettem az automata nyílásával. Berlin mindent automatával intéz el: automatából kap az ember levest, húst, tésztát, szivart, bélyeget, levelezőlapot, gyümölcsöt. És mindent 10 pfennigért. Lélegzetet is. Tíz pfennigért viszik ki az embert a Tiergartenba, ott lehet venni lélegzetet, bent a városban erre nemigen nyílik alkalom, részint kevés ideje van az embernek, részint pedig ha levegőbeszívási célzattal kinyitod a szájad, ezt a mozdulatot feltétlenül félreértik és egy adag salátát tesznek beléje, Bockwurst-tal, a hozzávaló sört esetleg zsebedbe öntik, á tíz pfennig. (...) Ebéd után, mondja ön. Ezt az időpontot Berlinben nagyon nehéz megállapítani. Tizenkettőkor érkeztem ide és az alkalmazott, aki elvette a vasúti jegyemet, így köszöntött: „Mahlzeit", ami magyarul annyit tesz: „Ebédidő”. Ezt a köszönésformát egész délután ötig használják azok, akikkel érintkeztem. Berlinben öt órán keresztül figyelmezteti egyik ember a másikat, hogy egyék ebédet, úgy látszik, attól való félelmében, hogy szórakozottságában őt eszi meg. „Ebédidő” mondják egymásnak komor figyelmeztetéssel, mert ugyebár, mi az, hogy jó napot, vagy jó estét? Ennek semmi értelme nincs, így magában - míg ellenben ebben, hogy „ebédidő”, úgyis benne van, hogy jó nap, vagy jó este. Ezzel zárom is soraimat, kedves Budapest papám és kívánok neked, aszerint, amint levelem érkezik, pálinkás jó ebédidőt vagy uzsonnaidőt, vagy vacsoraidőt, salátával. A tíz pfenniget utánvéttel küldöm. 1912 I I Karinthy I 9 I 2-ben fél évig Berlinben élt, ahová későbbi első feleségét, Judik Etelt menekítette annak sikertelen első házasságából. Ebben az időben tudósításokat küldött haza különböző lapokba. 52
