Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)
Olvasatok - Gajdó Tamás: Beregi Oszkár német színpadokon
helyet vívott ki magának a színjátszás, mely tömegeket volt képes megmozgatni. Kíméletlen harc folyt közönségért, színészekért, színésznőkért, s a heves küzdelem a sajtóban is hangot kapott. A kritikusokat az 19 10-es évektől kezdve bizonyára jobban érdekelte Reinhardt színpadi reformja, de az ezt megelőző években a sztárkultusz még Németországban is uralkodott. A színházi lapok csodálatos pályakezdésekről írtak, színészekről, színésznőkről, akik berobbantak a színpadra. Ám a színházban, mely komoly befektetést igényelő hatalmas vállalkozás volt, nem lehetett kísérletezgetni. A frissen szerződtetett tagokat csak komoly előkészületekkel bocsáthatták közönség elé. Bizonyíték erre Max Reinhardt levele, amelyet Beregi szerződtetése után írt.4 Rómeót korábban - mint arra a levélben Reinhardt is utalt - az albán származású Alexander Moissi játszotta. Beregi bemutatkozása 1907. október 4-én a Deutsches Theater színpadán elhomályosította ezt az alakítást. Csak évekkel később derült ki, hogy Moissi hosszú ideig magában hordozta sértettségét: „Moissi az idők folyamán nagyon jó barátom lett - írta Beregi Oszkár. - Mindketten a német nyelvet böngésztük, eljártunk könyvtárakba, múzeumba, sokat ültünk együtt a Deutsches Theater étterem pincéjében, sok mindenről beszélgettünk, gyerekkortól figura-felépítésig. Csak egyről nem volt szó soha. Arról az egy kritikáról soha nem beszéltünk, amiben Moissi és Beregi Rómeóját a Berliner Tageblatt egymással szembeállította.” Történt egyszer, hogy a Haramiák próbája után Beregi meghívta Moissit magához, mert tudta, hogy szállásadónője vacsorával várja az éjszaka hazatérő művészt: „Felültünk a villanyosra. Amikor hazaértünk, bementünk a konyhába, és én kivettem a ’Kochkistéből' Tante Weisshaupt gyöngéd szeretetének keddi megnyilvánulását: egy párolgó nagy fazék almásrizst. Letettem a konyhaasztalra. Két tányér, két kanál, és odaültünk. Xandl evett és evett, és közben majdnem magyarázkodva elmondta, hogy neki nagyon sokat kell ennie, mert a tüdőbajosnak erősen kell táplálkozni. A fazékból az almásrizs eltűnt, és ahogy a száját megtörölte a szalvétával, egyszerre kibuggyant belőle: - Te, Oszkár, neked nagyon nagy sikered volt a Rómeóban, de azért nagyon kérlek, ne hidd, hogy én egy rossz színész vagyok! - Megakadt a rizs a torkomon, úgy meglepett, hogy milyen sokáig hordta ezt magában. Ugyanakkor meghatott az az egyszerű szerénység, amivel ezt mondta.”5 A budapesti sajtó - a német lapok kritikái nyomán - beszámolt Beregi őrületes sikeréről. Fellépését szenzációsnak nevezték, méltatták természetes, melegséggel teli beszédét, túláradó temperamentumát, életteli játékát, Kiemelték fizikai adottságait is: magas, karcsú alakját, hódító megjelenését, erőteljes orgánumát, őszinte és igaz szenvedélyét. Furcsa, hogy a magyar színészt mégsem elégítette ki a német karrier lehetősége. Élete végén készített feljegyzésében így összegezte berlini éveit: „Számtalan vezető- és címszerepet játszottam a berlini és sok más németországi színpadon. Volt olyan kritikus, aki azt írta, hogy 'Beregi a német színpad egyik legszebben beszélő színészévé nőtte ki magát'. A Goethe Társaság főtitkára azt 1 2 1
