Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)

Olvasatok - Gajdó Tamás: Beregi Oszkár német színpadokon

Majdnem minden szerző említi Reinhardt magyar származásának kérdését. Beregi Oszkár sem feledkezett meg róla: „Max Reinhardt I 873-ban Baden bei Wien-ben született. Nem sokan tudják, hogy mint magyar szülők gyermeke, magyar állampolgárnak számított; olyannyira, hogy amikor két fiát törvényesíteni akarta, és el akarta venni feleségül gyermekei anyját, Heims Elsát, a kitűnő német színésznőt, a magyar belügyminisztertől kellett engedélyt kérni, hogy családi nevét, ami Goldmann volt, törvényesen is Reinhardtra változtassa, mely név addig csak művészneve volt. Ez nem volt egyszerű. Magyarországon a névváltoztatást rendesen csak azért engedélyezték, hogy az idegen hangzású neveket magyar hangzásúra cseréljék át; a Reinhardt nevet pedig legjobb akarattal se lehet magyar hangzásúnak mondani.”2

Reinhardt tehát a német nyelvterület keleti széléről érkezett a német kultúra fővárosába, hogy azután a centrumban, szellemi vezetőként, magához vonzza a peremvidékről érkező tehetséges művészeket, akik vagy nemzeti közvetítőivé váltak a rendező törekvéseinek, vagy beleolvadtak a német nyelvű kultúrába. Max Reinhardt karrierje nem egyedülálló jelenség. Barnay Lajosból, Karczag Vilmosból bécsi, Róbert Jenőből berlini színházigazgató lett. Hamburgban pedig egy időben Heltai Nándor vezette a társulatot.

Beregi Oszkár két alkalommal (1929-ben és az 1950-es években) Is megírta Berlinbe kerülésének történetét. Arra azonban nem adott választ, hogy miért szerződtetett Reinhardt Budapestről fiatal tehetséget. Jellemző, hogy Beregi anekdotikusan adta elő ezt is, így - ahogyan a színháztörténet valamennyi jelentős eseménye - a legendák ködébe vész: „Pozsonyban vetett rám először szemet a német színészet. Mautner úrhoz, a Grenzbote félelmetesen fekete szakállú kritikusához időnként lejárt látogatóba Schlesinger Ella, a bécsi Burgtheater szende színésznője, Schratt Katalin keresztlánya. Ő hívta fel rám a német színészet nagy tanítójának, Strakoschnak figyelmét. Nagyon lelkes levelet írhatott, mert az örökifjú Strakosch azonnal lerándult Pozsonyba, hogy megnézzen.’’3 („Természetesen” Alexander Strakosch is magyar származású volt, akinek nyilván gazdasági érdeke fűződött ahhoz, hogy tehetséges fiatalokat szerződtessen.)

Beregi Oszkár hazai karrierjének kezdete nemcsak emlékiratával, hanem más forrásokkal is dokumentálható. Fennmaradt az a levele, melyben Kolozsvárról vígszínhází szerződésért könyörög. Itt azonban csalódás érte, és a Nemzeti Színházban is csak évek múlva ismerték el tehetségét. Pozsonyban 1900 elején töltött néhány hónapot. Ma már nehezen érthető, hogy miért nem mondott ekkor igent Strakosch hívására. A következő németországi felkérésre 1907-ig kellett várnia.

A huszadik század első felének magyar színpadán a közönség számára végképp a színész vált a legfontosabb szereplővé. Ezt készítette elő a romantika egykori színészkultusza, a vándorszínészet színész-központúsága. A nagyvárosi szórakoztatóiparban előkelő

1 20