Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)

Olvasatok - Lenkei Júlia: „Idegen zaj, idegen fények..." - Balázs Béla berlini korszakai

Néhány hónappal következő berlini tartózkodása előtt egy novellában így jelenik meg ekkori életérzése: „Berlinben voltam akkor, és egészen egyedül. Meztelen-egyedül, mert múltamat is megtagadtam akkor, belém tolakodott idegenként, és nem nézhettem saját arcomba sem rokonul. Berlin fenyegető, barna kőhullámai között hányódván, a siető emberek biztos irányú útját feszes szálaknak láttam valakitől valakihez húzva. Úgy jártam, mint egy óriás háló felett, és féltem, hogy keresztülhullok rajta: én árva, eltévedt hal. Új élet kezdődött akkor bennem, és nem volt, aki valósággá lássa. Nemsokára egészen elfelejtettem hangom csengését.”13

1912 tavaszára Pesten már sikeres író, egy sor munkája ki- és előadatott, ezeket próbálja elhelyezni. De hiába érkezik ismerősként Berlinbe, ez nem megy simán. „Kihez menjek, mit mondjak? Nincs pofám egyszerűen, idegenül beállítani valami direktorhoz, és nem is bízom ebben - írja Lukácsnak. - Egész brutális külsőségek kötnek meg néha. (Nincs elég gépírt példányom. Az utolsó napból egyetlen egy! Nincs tisztességes ruhám.)”14 Ezúttal nincs ösztöndíj, mint öt éve, néhány pesti honorárium és Lukács papa támogatása van. Most is sokat olvas és színházba jár, meglátogatja Simmelt is, de főleg saját művein dolgozik. Doktor Szélpál Margit című drámáját, melyet első ott-tartózkodása alatt írt, a Lukács barátja, Paul Ernst ajánlatára lehetségesnek mutatkozó drezdai bemutató ígéretére - a rendező, Arthur Holz okos javaslatai nyomán - sűrű önmarcangolások közepette átdolgozza. „Máma kezdtem el németül írni a Szélpál Margit új első felvonását. Hosszú habozás után. Általában az egész időm ebben a vergődésben és habozásban múlik el, hogy nem tudtam, mihez fogjak. Úgy, de úgy szerettem volna még egyszer nekimenni a Halálos fiatalságnak utolsó rohamra. Tudom, hogy meglesz, és egy szép darabot tudok belőle csinálni. De muszáj előbb ezt elintézni, hogy használhassam itt Berlinben.”15 Javítgatja és fordítja a Kékszakállút, másik misztériumát, A szent szűz vérét, és dolgozik két másik drámáján, Az utolsó napon és a Halálos fiatalságon is.

Beajánlják Reinhardthoz, de színházi tekintetben nincs szerencséje, a három nagyszabású színdarab közül német nyelvterületen csak a Halálos fiatalság kerül majd színre 1920-ban Bécsben. Viszont barátságot köt Martin Buberral. „Nagyon derék embernek látszik - számol be Lukácsnak. - Személyesen sikerem volt nála (meghívott a „Stammtischükhöz” stb.) Azt hiszem, hogy nem reménytelen az ügy.”16 Buber ugyanis közvetíti kiadójához, a Rütten/Loeninghez, ami a darabokat illeti, eredmény nélkül, de I 930-ban majd ők publikálják a Lehetetlen embereket. Ekkor születik naplójában a bevezetőben idézett helyzetértékelés.

A konkrét eredmény egyelőre nem sok, az 19 I 2-es néhány berlini hónapot Balázs mégis sorsfordítónak érzi: „Néha úgy érzem, mintha ugrással teljesedett volna a tehetségem. Régi dolgaimat gyakran nem is értem, görcsösnek, bizonytalannak, naivnak, formátlannak látom régi munkáimat. Valami fanatikus, éhes vágy van most bennem, tiszta vonalvezetés, és valami nagy zengésre vágyom, ami fenékig ér. Persze evvel az 'új' tehetséggel már semmi újat nem csináltam. Kíváncsi vagyok. Egyelőre csak átfestésekre

1 1 5