Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
„Arany egész életén át írta e művét, egész lelkét lehelte belé. S valóban kedvencz hősében sok van belőle.”5Ezáltal „sugalmazza és egyben hagyománnyá avatja azt a vélekedést, amely szerint a Toldi egyfajta rejtett önarckép”.6Alakjainak és műveinek ércnél maradandóbb voltára ugyancsak Gyulai világított rá már idézett beszédében: „A szobor, a melyet a nemzet emel emlékének, nem lehet oly örök, mint művei, melyekben nemzete szellemét fejezte ki.”7 Ezek tehát a Toldi alakjával való azonosítás genezisének olyan pillanatai, melyek megteremtették annak lehetőségét, hogy ez a megfeleltetés a kultusz vizuális megjelenésében is formát öltsön. E tanulmány Toldi alakjának első ábrázolásait tárja fel, azt vizsgálva, hogy milyen kultusztörténeti események és beszédmódok lehetnek Toldi megformálásának kiindulópontjai, miként teremtődik meg Arany János személye mellett - azzal szinte teljesen azonosítva - majd hogyan válik le alkotójáról és kap önálló jelentésrétegeket. E gondolatmenet pedig a továbbiakban kiindulópontként szolgálhat egy későbbi, széleskörű Toldi-ikonográfiához. Arany János emlékműpályázat A költő 1882. október 22-én bekövetkezett halálát követően, még abban az évben megfogalmazódott az igény egy reprezentatív szobor, illetve emlékmű állítására.8A Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére létre is jött az Arany Szoborbizottság. Alakuló ülésén az Akadémia akkori elnöke, Lónyay Menyhért mellett a Kisfaludy Társaság delegált tagjai,9 valamint az Országos Közmunka- és Képzőművészeti Tanács küldöttei10vettek részt a Magyar Földhitelintézet egyik termében. A helyszínválasztás korántsem véletlen: az intézet egyik vezetője a költő fia, Arany László volt." A résztvevők később további tagokat is beszavaztak a bizottságba.12 A testület ezután pénzgyűjtési kampányba kezdett, és számos folyóiratban jelentetett meg felhívást a szoboralap megteremtésére.13 A bizottság tagjai kijelölték azt a társadalmi teret, melynek kapcsolatrendszerén keresztül intenzív gyűjtés folyhatott, így az intézményes, valamint a magánkezdeményezések révén megvalósult felajánlások, támogatások jól nyomon követhetők. Intézményes szinten a szobor alaptőkéjét az Akadémia biztosította, de hozzájárult a Főváros Tanácsa, a Petőfi Szoborbizottság és a Párizsi Magyar Egylet is. Az ilyen módon beérkezett adományokat a Földhitelintézet kezelte. Ezen kívül személyesen végzett gyűjtést gróf Zichy Géza, aki Pozsonyban hangversenyt rendezett az Arany-szobor javára, továbbá érdemes megemlíteni a részben Munkácsy Mihály nevéhez köthető kezdeményezést, amelyben neves magyar festők ajánlották volna fel képeiket a párizsi közönségnek az ügy előmozdítása érdekében. Ez utóbbi azonban sajnos különböző okok miatt végül nem valósult meg.14 A pályázat tényleges kiírására - a kellő mennyiségű összeg, valamint a Múzeumkerti helyszín kijelölése után15 - csak 1887 októberében került sor Trefort Ágoston bizottsági elnök, valamint Beöthy Zsolt jegyző aláírásával. A kiírásnak számunkra fontos részlete az, amelyben előre meghatározták, hogy „a talapzatot a költő epikai tárgyú műveiből merített domborművű ábrázolatok vagy egyéb szabadon álló alakok díszíthetik.”16 Emellett a költő ábrázolásának módjáról, a szobor anyagáról és elhelyezkedéséről is viszonylag határozott elképzelése volt a bizottságnak.17 A kiírásban szereplő, a mellékalakokra vonatkozó passzus mutatja, hogy 421
