Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
Róna József Arany János- emlékműterve ► a kultusz e vizuális formája követte az Arany János alakjaival való azonosítás hagyományának azt a narratíváját, melyben a bizottság egyik tagjának, Gyulai Pálnak kezdeményező szerepe volt. A kiírásra kilenc művész összesen tíz művet nyújtott be pályázatként: Bezerédi Gyula,18 Keszler Adolf, Kiss György (Alpár Ignáccal), Róna József, Szász Gyula (Havranek Ferenccel), Széchy Antal,19 Stróbl Alajos (Gerster Kálmánnal) és Tóth István egy-egy munkát, Zala György (Benczúr Bélával) pedig két tervet. A pályaműveket a Városligetben 1885-ben megépült Régi Műcsarnokban állították ki. A pályamunkák elbírálására különféle intézmények delegáltak tagokat: az Akadémia, az Országos Képzőművészeti Társulat, a Magyar Mérnök- és Építészegylet valamint a Fővárosi Tanács. A kor emlékműszobrászatának sémáit követve Arany alakja szinte mindegyik szoborterven az alépítmény csúcsára került, ez alól csupán Zala György egyik pályaműve képez kivételt. Közös vonás továbbá, hogy a pályázók közül a legtöbben eleget tettek a kiírásban még csak lehetőségként megfogalmazott igénynek, és Arany alakja mellett költeményeinek egy vagy több szereplőjét is felsorakoztatták. A mellékalakok, vagyis a költő műveiből vett hősök megjelenítése szempontjából figyelemreméltó a meg nem valósult tervek vizsgálata. Azok ismeretében ugyanis azt a tanulságot szűrhetjük le, hogy a pályázati kiírás olyan lehetőségre tapintott rá, amely képes volt vonzó alternatívát kínálni a század végére kiüresedett allegória-alakokra. A költemények szereplőinek bevonása a poéta alakjának klasszikus megformálásán túl tehát reagált az emlékműszobrászat formaproblémáira is. Az emlékműtervek részleteiről leginkább a korabeli sajtó leírásai alapján tájékozódhatunk. Vizsgálatuk során érzékelhetővé válik, hogy az allegorikus alakok megjelenítésének hagyománya ekkor még erősen benne volt az ábrázolási szokásrendben. Volt ugyanis olyan szobrász, aki a kiírás ellenére sem Arany karaktereit mintázta meg, hanem a költészet allegorikus alakját, és akadt olyan is, aki ötvözve a motívumokat a megszokott allegória mellé helyezett el a költő műveiből kölcsönzött karaktereket. E művészi probléma szempontjából korszakhatárt jelölhet Arany emlékműve, melynek meg nem valósult pályaművei is szemléletesen mutatják az allegória-ábrázolások fokozatos elhagyását, s ezzel együtt a historizmus műemlékszobrá- szatának korszakváltását. A pályázati kiírásban foglaltakhoz képest három szobrász nem tervezett az emlékműre a költő műveiből kiválasztott mellékalakokat, helyettük inkább a hagyományos allegóriák megjelenítése mellett döntöttek. Széchy Antal az Epika és a Líra allegóriáit állította mellékalakokként a költő mellé. A tudósítás szerint Epikát erőteljes férfi, Lírát pedig női alakban ábrázolta. Továbbá Keszler Adolf és Tóth István is kizárólag allegorikus mellékalakokat helyezett a költő szobrának kíséretébe . E gesztusra reflektált a korabeli sajtó tudósítója is: „Keszler Adolf [...] oly talapzatra ültette és állította főalakját s két allegóriáját, a milyen két századdal ezelőtt volt divatban s Tóth István is.”20 A cikk írójának sorai éreztetik, hogy az allegorikus 422
