Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
A Petőfi-szoborbizottság Greguss Ágost javaslatára az 1871-es alakuló ülésen úgy határozott, hogy Izsó Miklóst kérik fel a Petőfi-szobor terveinek elkészítésére. Abban, hogy Izsó a feladatot megbízásként és nem pályázat révén nyerte el, némiképp szerepet játszhatott az is, hogy a szabadságharcban fiatalon ő maga is honvéd volt, személyesen is találkozott Petőfivel, valamint, hogy neve ekkor már országszerte jól csengett, részben annak is köszönhetően, hogy alig egy hónapja avatták fel kitűnő Csokonai-szobrát Debrecenben. Ekkor már a Koszorú, ahonnan értesülhetnénk arról, hogy Arany a továbbiakban milyen mértékben kísérte figyelemmel Izsó Petőfi-szoborterveit, hat éve megszűnt, s az érdeklődés nyoma a költő magánlevelezésében sem látható. Nem ismeretes véleménye az 1873-ban a Vasárnapi Újságban megjelent, fentebb említett Petőfi-szobormintáról sem, pedig aligha kerülhette el figyelmét. Arany, Reményi Ede és a Petőfi-szobor összekötő szálait vizsgálva valószínűnek tartjuk, hogy Reményi nem sokkal hazaérkezését követően ismerkedhetett meg Arannyal. Ennek hátterében ismét a Pesti Napló körét, illetve a Vasárnapi Újság szerkesztőit, Jókait, Pákh Albertet - mint Petőfi egykori barátait - feltételezhetjük, mivel a két lap Arannyal is kapcsolatban lévő munkatársai mindvégig követték a Petőfiért rajongó Reményi lépéseit, s valamennyien tagjai lettek a létrejött ideiglenes Petőfi-szoborbizottságnak is. A Vasárnapi Újság már évekkel korábban, 1856-ban címlapon közölte Reményi Ede portréját, előadóművészetének méltatásával, külföldi sikereinek felsorolásával. Az amnesztiarendelet értelmében a hegedűművész 1860 januárjában hazatelepülhetett és februártól megkezdte országos fellépő körútját, amelynek még néhány hónapig kimondatlan célja a Petőfi-szoboralapra való gyűjtés. Arany 1860. május 18-án, Nagykőrösön hosszabb időt is eltöltött az ott koncertező Reményi társaságában, mivel ő is meghívott volt a hegedűművész tiszteletére rendezett, egészen estig tartó díszebédre. A találkozás emlékét két dokumentum is őrzi: Reményi egy arcképmetszetet dedikált Arany számára128 Arany pedig ugyanekkor verset írt emlékkönyvébe, Reményinek címmel.129 Feltesszük, hogy a költő és a hegedűművész Pesten többször is találkozhattak, mivel Reményi már 1860 decemberében belépett a Kisfaludy Társaságba,130 amelynek Arany volt az igazgatója és részben programjainak szervezője; ugyanekkorra esett a Petőfi-szobor felállításának kezdeményezése Kemény Zsigmond lakásán és az ideiglenes szoborbizottság létrehozása, amelynek elnöke Reményi, Arany pedig tagja lett. 1863-ban a hegedűművész tagságot vállalt a Képzőművészeti Társulatban is. A Társulat 1865-től termeket bérelt az akadémia épületében, ahol Arany titoknoki hivatala is volt. Ügyeik, köreik tehát lépten-nyomon érintkeztek. Reményi 1860 decemberének elején megfordult Nagyszalontán is, ahol a helyi kaszinóban rendezett hangversenyére befolyt összeg felét a felállítandó Petőfi-szoborra, másik felét pedig eredendően „Arany szülői házának megvételére” szánta. Miután azonban már a helyszínen kiderült, hogy ez kivihetetlen lesz, úgy határozott, hogy helyette „az ünnepelt költő Arany részére: N.-Szalonta főterén egy emlék-kő” állíttasson fel.131A kőállítás terve meghiúsulhatott, mivel erre vonatkozó további adatot nem találtunk. Rendelkezünk egy hivatalos jegyzékkel arról, hogy Arany verseskötetének megjelenése előtt Reményi gyűjtőíven szerzett előfizetőket a költő verseire.132 Arany rendre közzétette a Figyelőben, 412
