Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
később a Koszorúban az időpontokat és helyszíneket, amikor Reményi Ede beszámolt a szoboralapra begyűlt pénzösszegekről.,33Tudunk arról is, hogy 1865 februárjában Reményi egy Victor Hugo-fényképet ajándékozott Aranynak, amelyet korábban maga Hugo dedikált a hegedűművésznek.134 Nem csak Reményi és Arany, de Izsó és Reményi is kapcsolatban álltak egymással. Izsó a költőről faragott márvány szoborportrét egy olyan kőfaragó szerszámmal véste, amelyet - külön a speciálisan kemény, Erdélyből, Ditrószárhegyről származó kő megmunkálására - Reményi Ede hozott számára Angliából.135 Reményi Ede 1876-ban Franciaországba távozott, helyét a Petőfi-szoborbizottságban testvére, Reményi Antal vette át. Arany már 1871-től távolmaradt a szobor-ügytől. Izsó Miklós 1875-ben bekövetkezett halála után Petőfi emlékszobrát Izsó mintája után Huszár Adolf készítette el. 1882. október 15-én sem Arany, sem Reményi nem volt jelen a pesti, Eskü téri Petőfi-emlékszobor avatóünnepségén. Arany egy hét múlva, október 22-én hunyt el.136 1882. november 25-én Arany-szoborbizottság alakult, amely 1887. október 1-i határidővel gyűjtést kezdeményezett, és pályázatot írt ki Arany-emlékmű felállítására. Stróbl Alajos nyertes szoborművét, a historizmus művészetének egyik érett alkotását 1893 májusában leplezték le a pesti Múzeumkertben.137 Összegzés A dolgozatban felhasznált szövegforrások narratíváit vizsgálva azt látjuk, hogy míg Arany általunk idézett költeményeiben a szobrokkal kapcsolatba hozható motívumok inkább személyes, életrajzi referenciákat mutatnak, és kiemelik valamely szobor esztétikai értékét, addig akadémiai munkájának írásos dokumentumai és a sajtóanyag vonatkozó szöveghelyei inkább a hazai szobrászat aktuális állapotával foglalkoznak, vagy annak jövőjét latolgatják. Arany néhány hivatali irata (akadémiai közlemény, főtitkári jelentés, levél) konkrét plasztikai alkotások születése, megrendelése vagy megszerzésének nyugtázása tárgyában született. Az általa szerkesztett Szépirodalmi Figyelő és a Koszorú képzőművészeti híradásainak egyes recenzióba hajló glosszái szintén tartalmaznak értékítéletet, nagyra tartva például Izsó Búsuló juhászának, táncoló parasztjainak vagy Csokonai-szobrának kvalitásait. Ezeknek az írásoknak is eredője a „hazai művészet iránti érdek”138 táplálása. Arany magánleveleinek tárgyunkhoz illeszkedő szövegidézetei részben híradás-jellegűek (Izsó mintázni kezdi a költőt), részben pedig kapcsolódnak költői mintaképnek tekintett költőtársak (Petőfi, Vörösmarty) szobrainak megszerzéséhez. Ami Arany képzőművészethez való viszonyát illeti, véleménynyilvánítása nem választható szét attól, amit szerkesztőként képviselt. Személyes és hivatalos kapcsolatai, a hazai kultúra iránt érzett felelőssége, értékrendje, kultúrpolitikai hovatartozása a korszak normaképző elitjéhez, az úgynevezett irodalmi Deák-párthoz kötötték. A művészetekkel kapcsolatos véleménye is a velük folytatott diskurzusokban formálódott. Nem volt műértő és nincs rá adat - azon kívül, hogy ügyesen rajzolgatott -, hogy megőrizte volna magában azt a festészet és szobrászat iránti különleges vonzalmat, amely rövid időre, tizenkilenc éves korában rabul ejtette. Életének utolsó bő másfél évtizedében nem 413
