Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
számára abból a nézőpontból érdekes, hogy milyen szerepe volt Aranynak és lapjainak az emlékszobor létrejöttének kezdeményezésében, és milyen kapcsolatban állhatott ez ügyben Arany János és az emlékszobor ötletét felvető hegedűművész, Reményi Ede. Arany szerkesztői szerepét tekintve alá kell húznunk Deák Ágnes állítását, aki a Szépirodalmi Figyelőt és a Koszorút - „nemzeti” és „társadalmi” kérdések erőterében - vizsgálva arra a megállapításra jut, hogy Arany lapjai, azok híradásai „kulturális, közművelődési jellegük mellett világos politikai jelentőséggel is bírtak”.1'6 Igaznak bizonyul ez Aranynak a Petőfi-szo- borral kapcsolatos sajtóközleményeire is. A Koszorú 1863 novemberében például hírül adja, hogy betiltották Reményi Ede Petőfi-szoborra gyűjtő koncertjét Aranyosmaróton és Léván. Nem lehet puszta véletlen, hogy a lap ugyanebben a számban teszi közzé A walesi bárdok című költeményt."7 Az 1850-es évek hullámzó politikai hangulatú önkényuralmi éveiben köztudott volt, hogy köztéri szobrok felállítására kizárólag helytartótanácsi engedély birtokában és közadakozás, gyűjtés révén volt mód. Az 1859 kora őszétől 1861 novemberéig terjedő két esztendő reményteljes politikai hangulatban telt, a lakosság zöme az országgyűlés összehívását várta, és reménykedett az ország önrendelkezésének visszanyerésében,"8 tehát kivihetőnek tűnt akár az is, hogy szobrot állítsanak Petőfinek. Az ügy tervezett finanszírozása szempontjából ugyanakkor nem volt kedvező, hogy országszerte sokféle célra gyűjtöttek adományokat. Kerényi Ferenc összegzése szerint a Petőfi-szobor mellett 1861 tavaszán és nyarán gyűjtés folyt többek között - a teljesség igénye nélkül - a Széchenyi-emlékre, Táncsics Mihály családjának. Farkas Ignác elmebetegnek megsegítésére, a honvédsegélyező bizottmány javára, a Tudományos Akadémia palotájára, a Ráday-könyvtárra, az írói segélypénztár és a Kisfaludy Társaság részére, a Nemzeti Színház nyugdíjintézetének, amihez 1861 júliusától a Teleki László-szobor és a Budai Népszínház pártolása járult. És akkor még nem szóltunk a helyi kezdeményezésekről: Kecskemét Katona-, Székesfehérvár Vörösmarty-, Szekszárd Garay-szobráról, a szarvasi Vajda Péter-emlékről és a honvédemlékművek egész soráról."9 A Figyelő az említettek közül kiemelt figyelemmel fordult híreiben és glosszáiban az Akadémia, a Kisfaludy Társaság, illetve a Nemzeti Színház és a Nemzeti Múzeum javára való adakozások felé, sőt, beszámolt az intézmények számára adományozott képekről és szobrokról is. A köztéri emlékművek esetében pedig a két lapban leginkább a Széchenyi-szobor, valamint a székesfehérvári Vörösmarty-, illetve a szatmári Kölcsey-szobor felállításának, avatásának ügyei kaptak hangsúlyt.120 Reményi Ede vállalkozása ennek az emlékállításokban gazdag időszaknak az elején indult. A Szépirodalmi Figyelő 1860 novemberében híradást tett közzé Reményiről mint „Közkedves- ségű hegedűművészünk”-ről, aki november 18-án, Kiskunfélegyházán adott hegedűkoncertje alkalmával ellátogatván a házba, ahol gyermekként Petőfi lakott, „indítványt tett a nagy költő számára állítandó emlék ügyében”.121 Az „emlék” ez esetben még nem a fővárosi szobor, hanem a félegyházi lakóház falára helyezendő márványtábla, amelynek gondolatát Reményi a helyszínen vetette fel, s amelyre ott helyben adakozott, felszólítva erre a jelenlévőket is. 409
