Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Katalógus: Önarcképek, álarcok

_

Kat. 79.

Jár számkiüzötten az árva kölök,

Dalt zengedez és dala úgy nyöszörög, Oly éhes-epedve foly ajkairól.

Hogy tégla repedne fal ormairól.

Zeng tetteket, a haza szebb idejét: Goromba csatákat, otromba vezért;

Zeng zsálya szerelmet: a lyányka haját,

A szép szemet, arcot, - egyéb nyavalyát. S míg a dal epedve foly ajkairul, Ábrándozik - praenumeránsairul!

„Jó gyermekem, a haza szebb idejét - Nem tudsz te ahoz - sose zengjed.

A lyányka nem érez, az ifjú nem ért,

És nincs potya-pénze szerelmeidért: Némuljon el ostoba versed.

Vagy zengj, de magadnak, erőtlenül.

Hol senki ne hallja - kemence megűl S méltó dali bért

Tűzd árva fejedre a fűzfa-babért."

És így köszörűtlen az ifjú megyen.

Nem tudja, hol été, hol ágya legyen,

S míg gyomra tekergeni hagyja, kihal Bús éneke, tört szusza hangjaival.

„Fedd, fűzfa, örökre az ifjú nevét!

Kőjárda! te nyomd kebeledre szivét.

S tán csendes alunni tivornya után: Zengd álmait éjiden árva cigány.”

Szól s nyugszik azóta egy ablak alatt,

Hol vargainas fut, ebecske szalad,

S vészhangon üvöltöz a bakter elé,

S villámgerelyét viszi ágya felé.

De feljön az ormokon a teli hold,

Mint egy kulacs, a hideg éjbe mosolyg. Oh ifjú, mi álmod a mámor után?

Szép álmokat énekel annyi cigány.

S már nem fut az ebfí - szaglálva megáll: S ott szendereg egy szivar, álmainál.

(Az új magyar költő)

Tarjányi Eszter meggyőzően érvel amellett, hogy a szövegben nem a kicsúfolás, a profanizálás, inkább az utánzás mozzanata fontos. A komikum forrása a régi téma új szituációba helyezése:

Nem egy korábbi versírói gyakorlat kigúnyolása mutatkozik meg bennük, hanem imitációszerűen, az irónia éle nélkül mutatja be az irodalmi sablon alkalmazásának, alkalmazhatóságának módosult feltételeit. Aranynak az a két verse, amelyet ő maga

40