Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Tanulmányok: Város és művészet

Izsó számára jó reklámot jelentett az akkor már országos hírű költő neve. Az Ország Tükre az Arany-mellszobor képét - litografált formában - fél oldalt betöltő lapon, vezércikk kíséretében tette közzé. Az írás mind a művészt, mind a költőt a legnagyobb megbecsülés hangján méltatta, és megállapította, hogy az alkotás kitűnően sikerült.68Záró mondatai külön a közönség figyelmébe ajánlották a szobrászt, mivel: „bizonyságát adta, hogy oly művész, ki nagyobb pártolásra volna érdemes, mint mennyiben nálunk a szobrászok szoktak részesülni.”69 Az Arany-szobor sikerének - és egyben a költő népszerűségének és népszerűsítésének - újabb állomását jelentette, hogy kiállították a Képzőművészeti Társulat 1863. június 6-án újonnan megnyílt első műcsarnok tárlatán is.70 A Koszorú hasábjain Keleti Károly közölt beszámolót a kizárólag magyar alkotók munkáit bemutató kiállításról.7'

Talán Arany tollából látott napvilágot szintén a Koszorúban az alábbi glossza, amely bepillantást enged Izsó műtermébe. Az írás mutatja, hogy szerzője kitüntető érdeklődéssel fordult a művész népi figurákat megörökítő kisplasztikái felé:

Volt alkalmunk a napokban látni Izsó Miklós szobrász hazánkfia dolgozó szobáját.

Nehány iró és szinész (Egressy, Megyeri, Tóth J„ Fáy András, Arany J.) mellszobrain kívül, különösen a magyar népből vett egyes alakok ragadják magukra figyelmünket.

Izsó volt az első szobrász, ki a magyar parasztruhák - különösen a férfiak lobogó inge, gatyája - plasztikai szépségét tanulmánya tárgyává tévé, s vésőjével utánozni méltónak tartá. E tanulmányok következtében készült még Münchenben lakta alatt az annyi viszontagságon átment „Busuló juhász", s e tanulmányok közben ötlött eszméknek sketchei a jelenleg nála látható, sárból nagyolt alakok: táncoló, részeg pórok, ételvivő menyecske, ázó koldusnő stb. melyekhez csak megrendelés lenne, hogy a legszebb márványszobrokká váljanak a művész keze alatt.72

E sorok szerint Izsó alkotásai - különös tekintettel a népi alakok szerepeltetésére és dinamikus mozdulataik megragadására - mind témaválasztásukban, mind plasztikai megoldásukban merőben újat hoztak a formálódó hazai szobrászat számára. Ennek felismerésével a Koszorú glosszaírója előrevetítette a művészettörténészek később kialakított álláspontját Izsóval kapcsolatban: alkotásaival - a népélet művészi ábrázolásával, a nemzeti formanyelv megtalálásával - szobrászatunk először öltött nemzeti jelleget.73 Arany szerzősége mellett szólhat, hogy már 1856-ban közzétett, A magyar nemzeti vers-idomról című tanulmányában felhívja a figyelmet a magyar zenére és táncra, a magyar ritmus fontosságának ismertetésekor:

Amaz általános panasz mai költészetünk pongyolasága, formátlansága ellen jó részt el fog enyészni, ha a költeményekben nem azt keresünk, ami nincs [...], hanem megtaláljuk, a mi van: nemzeti rhythmusunk - gyöngébb vagy teljesebb - hullámzását.

Mert hogy e rhythmus az ódon és újabb idegen formákkal szembe, létezett s létezik, az tény: minő joggal? nem kevesebbel, úgy hiszem, mint a magyar zene és tánc.74

Nem zárható ki ugyanakkor az sem, hogy a cikk írója Ormós Zsigmond művészeti író, aki akadémiai székfoglalójának szövegében - amit mint akadémiai titkár természetesen Arany is ismerhetett - a következőt szögezi le:

401