Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
Költészetünk, élő művészetünk virágzó ágai, s öltözetünk, mik a képzőművészettel ugyanazon egy gyökér hajtásait képezik, és mikben származásunk kinyomatát híven megőriztük, a keleti népekkel rokonságunkat szintén kétségtelenné teszik. [...] Nyelvünk, zenénk, viseletűnk, s életmódunk a forma-gazdagságtól annyira át van hatva [...], hogy a combináló ész [...], a művészetnek magyar stíljét csak úgy megalapíthatja, mint példáéi a németek hajdan, a művészetben néluknál fejlettebb Olaszhon és Németalföld.75 Az, hogy Arany vagy Ormós a szöveg szerzője, valójában nem is sarkalatos kérdés - a Koszorú szerkesztőségének revelatív felfedezése azonban az ekkor kiforrott szobrászati stílussal kapcsolatban elvitathatatlan. A 20. századi művészettörténészek közül Fülep Lajos ír elsőként Izsó új, hazai stílust teremtő szobrairól. A Nyugatban közzétett cikkében Izsó alkotó művészetét már európai és egyetemes mérce alapján is figyelmet érdemlőnek találja.76 A szobrász táncoló parasztfiguráiban Fülep az eszményi magyar népi habitust látja, amely századok óta benne él költészetünkben, zenénkben, a históriás énekekben, verbunkosokban, népdalokban és hangsúlyosan megjelenik Balassi, Zrínyi, Petőfi és Arany verseiben is. Aranynál, - írja - felfedezhetjük mindenekelőtt a Toldi ban vagy akár A lacikonyha című versben, amelynek egy részlete éppen táncba felejtkező, mulató pórokat örökít meg: Kint pedig, a szúrós kemény fagyon, A fiatalság vigalma vagyon: Szironnyal hímzett bő bundáikat Sátorba hányták a hőség miatt; Szellős ruhában járják ott kivűl, Egyik se fél, hogy megfázik, kihűl Mert e faj egyszer kap hülést csupán S nem lesz melegje többé azután. [...] Térdnél alább ér a bő ingnek ujja; Bősége puffad a szélben, ha fúja; [...] Vagy a sebesben szétcsapong, terül Bő gyolcsa majdnem véghetetlenül. Fülep leszögezi: „Művészettörténelmünk nagy tartozása, hogy Izsó helyét és jelentőségét Petőfi és Arany mellett módszeresen kijelölje.”77 Keserű Katalin, amikor 1988-ban született tanulmányában a történelmi festészet és a népi életképek, valamint Izsó szobrászaténak nemzeti vonásait, jellegét vizsgálja, mind Fülep Lajos, mind Ormós Zsigmond művészeti írásaira78támaszkodik. Ormós Zsigmondéra, aki történetesen Arany Koszorújának munkatársaként, Keleti Károly és Székely Bertalan mellett a lap képzőművészettel kapcsolatos terjedelmesebb írásait jegyezte, s aki a Széchenyi- szoborpályázat kapcsán először hívta fel a figyelmet ugyanott a hazai emlékműszobrászat megteremtésének szükségességére, s jelölte ki e készülendő művektől elvárandó esztétikai és tartalmi kritériumokat.79 Éppen a Széchenyi-szobortervről szóló ötrészes cikksorozat kapcsán született meg Greguss Ágost Országos sérelmek című, gunyoros verse, amelyet 402
