Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
szintén egy komikus színész, Frédérick Lemaítre alakításától inspirálva válhatott torzképpé. A karikatúra első magyar teoretikusa, Greguss Ágost az 1860-as években e témát magyar nyelven először érintő cikkében szintén hosszan fejtegeti, hogy az egyes „népszerű alakok a külön-külön nemzetek torzkép-tárának legbecsesebb kincsei közé tartoznak, s a színpadon is meg szoktak állandósulni”13 - e műfaji-művelődéstörténeti összefüggés tehát Arany számára is nyilvánvaló lehetett. A mai értelemben vett karikatúra műfaja a 19. századra született meg és vált a társadalmi beszédmódok elismert, művészileg megvalósított válfajává. Néhány kitüntetett színtér (Anglia vagy Itália néhány városa) után ekkorra már több országot, sőt világrészt (Amerikát) is meghódított. Létrejöttét a könyvnyomtatás, majd annak egyre tökéletesebb technikai feltételei serkentették, a sajtó terjedésével, a karikaturisztikus illusztrációk gyakori megjelenésével pedig nagy népszerűségre tehetett szert. Az intézményesülés folyamatát jól jelzi, hogy Rodolphe Töpffer ceruzájából szintén a 19. század közepére született meg például a karikaturisták ABC-je (Essai de Physiognomonie, 1845), a sajtónyilvánosság és a nyomdatechnika fejlődésével pedig az első torzképlapok is létrejöhettek (például a francia Le Charivari 1832-től vagy a brit Punch 1841-től). A műfaj alakulástörténetének fontos mérföldköve, hogy a század második felében több általános reflexió is megjelent e témakörben, például Champfleury Histoire de la caricature antique című kötete 1865-ben, 1875-ben pedig Thomas Wright A History of Caricature and Grotesque című könyve. Arany pályája során voltaképpen olyan sajátos életkörülmények felhajtóerejében vagy töréspontjain figyelhető meg a karikatúrához való közeledés, a torzkép vonásainak bármifajta alkalmazása, melyeket a műfaj általános története is kiemel. A 19. század első felének politikai csatározásai például, melyeket James Gillray, majd Daumier munkái dokumentálnak, Az elveszett alkotmány képei közt bukkannak fel. Az 1848-as forradalmak és az azt követő pusztulás, dezillúzió, mely szintén Daumier vagy épp az első magyar karikaturista, Szerelmey Miklós torzképein is megjelenik, Arany művészetében leglátványosabban A nagyldai cigányok kifordított világában képződik le. A nemzetközi karikatúra a porosz-francia háború következtében vett újabb lendületet, Arany pedig éppen 1870-től kezdi el Arisztophanész-fordításait, melyekre egyes értelmezések szerint „a 70-es években a magyar politikai és társadalmi viszonyok miatti keserűsége indította [...], hogy elmeneküljön Arisztophanész fantasztikus világába, melyben saját kora kóros jelenségeinek is oly pompás torzképét találta meg”,14 így fordításai is számos ponton íródnak bele a karikatúra hagyományába. Némajáték és torzkép A torzképtörténet és az Arany-életmű kapcsolódási pontjait e fenti kronológiában végigkövetve érdekes összefüggésekre figyelhetünk fel, még ha sokszor feltételezésekre, áttételes következtetésekre kell hagyatkozni, hiszen az erősen informálisnak tartott, ezért közgyűjteménybe nem kerülő, elpusztult hagyatékrész híján utalásokból, elszórt megjegyzésekből tehetünk csupán kísérletet hiányzó mozaikok rekonstruálására, összeillesztésére. Egészen biztosan tudható tények esetében pedig legtöbbször a képi megfelelő hiányzik (például 369
