Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Tanulmányok: Város és művészet

akinek jó neve, talán még műveltsége is van, de a társadalmi állásához illő életszínvonalat már nem képes megteremteni, ehelyett hős őseit emlegetve várja, hogy segítsenek rajta egy kis adománnyal. A dzsentrivilág másik típusa esztelen kockáztatással, mindent vagy semmit vállalkozásokkal, például szerencsejátékkal próbál pénzhez jutni, s ha nem sikerül, akkor ugrik. Arany is megvetően nézte „a dicső ház végső sarját”, aki nem akart tenni a saját boldogulásáért, nem kapcsolódott be a felértékelődött munka világába arra hivatkozva, hogy birtok híján „sem szijjgyártó, sem kovács" nem lehet:

Demokrata lett az úrból,

A koldus meg rangra vágyik.

A középosztályba felemelkedni akarók tipikus alakjai azok, akik mindenáron kifinomult dandynek akarván látszani, minden második szavuk francia és élnek-halnak a párbajozás lehetőségéért (Párviadal, 1877).30 Aki nem bizonyult elég ügyesnek, úgy végezte, ahogyan az Öreg koldusban írja a költő:

Nyerekedni, vigadni... a csődbe.

Dunába, vagy a temetőbe!.]

A nagyvárosban segítség nélkül maradt, különböző társadalmi rétegekből származó emberek kétségbeesésükben időnként egyetlen kiutat láttak, az öngyilkosságot. A nagyvárosi élet árnyoldalai és az öngyilkosság közötti összefüggésekre a külföldi kortársak is igyekeztek magyarázatot találni. Arany János korában a hazai sajtó gyakran foglalkozott a témával, az egyéni tragédiákról közölt beszámolókon túl Budapest Főváros Statisztikai Hivatalának munkatársai is dolgoztak a kérdésen.31 Mindenesetre Arany Jánosnak a Híd-avatásban jó érzékkel sikerült rátapintania a rendi társadalomból a polgári társadalomba vezető átmeneti időszak kényes témáira, bemutatni a veszteseket.32A reményeiben és a társadalmi átalakulásban csalódott Arany János - Komlós Aladár szavaival a „a meghasonlott Deák-párti" - Népdalok a kornak című versének első strófájában fogalmazza meg a városi ember hitvallását:

Úgy ég a tűz, ha lobog,

Úgy élek én, ha lopok:

Ha is lopok, ha is nem,

Elélek már, úgy hiszem.

Ennél is kiábrándultabb Az Idők... című, 1877 körülire datált költemény:

Az időkben semmi nagyság,

Az ember mind csak pénzes zsák,

Szólni hozzá hasztalan:

Szive nincs, csak szijja van.

325