Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Tanulmányok: Város és művészet

hirtelen megjelent tömegekre a korabeli ellátórendszer egyáltalán nem volt felkészülve, mint ahogy a rendőrség sem a nagyvárosi bűnözés kezelésére: az olyan korábbi rendészeti jellegű intézkedések, mint a kitoloncolás már régen nem jelentettek megoldást. A vasút és a nyilvántartás hiánya hasonlóképpen segítette a tilosban járókat. A törvényi háttér sem tartott lépést a bűnözők találékonyságával, a virágzó leánykereskedelmet például

valóban létezik-e ilyen intézmény, majd a következőképpen mentegetőzik: „Magamnak sem kellemes, ilyen dolgok után kérdezősködni, de a vidéki nép azt hiszi, hogy itt Pesten egyéb dolgunk sincs, mint az ő megbízásaikat intézni’’.23 Arany bizonytalankodása arra utal, hogy a nyomor felszámolására irányuló gyakorlati lépések nemigen érdekelhették. Az Országos Protestáns Árvaegylet az evangélikus-református összefogás szép példájaként ugyanis már régen működött. 1874-től nem Ballagi Mór, hanem báró Kochmeister Frigyes lett az elnöke. Ballagi egyébként sokat tett az árvaintézetért, lényegében ő „fedezte fel” a német nyelvű, erősen kegyes nevelést biztosító házat. Társaival beléptek az egyesületbe, majd éppen az elnökváltást megelőzően átszervezték a koncepciót: magyar nyelvű, nemzeti érzelmű, jól képzett fiatalokat akartak nevelni. Az arculatváltáshoz és a társadalom közép- és felső rétegeihez tartozók, leginkább protestánsok megnyeréséhez széleskörű propagandára volt szükség (vélhetően Aranyt is megkeresték), vagyis a levél keletkezésének idején aktuális kérdésnek számított a protestáns árvák neveltetésének felkarolása.24

Arany levelezésében máshol sincs igazán nyoma annak, hogy úgy érdekelte volna a jótékonykodás, mint például Jókai Mórt. Arany az Őszikék ben - Sőtér Istvánt idézve - valóban fölismer és kimond, „nem lép beljebb a küszöbről, de érzékel valamit abból a sorsból, melyet már a kialakuló nagyváros méhe rejt.’’25Többször előkerülnek a koldusok, a nyomor és a bűn, ezeket egyszerűen nem lehetett nem meglátni a városban, elég volt egy építési terület és már tanyát is ütöttek a szerencsétlenek. A rendőrfőkapitánynak pedig azért kellett intézkednie, mert a temető kriptáiba, üres sírgödreibe is beköltöztek.26 A házak pincéiben, nyomorúságos odúkban húzták meg magukat:

„A nyirkos pincelakok, melyek felett díszes erkélyek magaslanak ki, több nyomort rejtenek, mintsem a főváros ezrei gondolnák” - írta tanulmányában az okokra kíváncsi korabeli kutató.27A városban

Margitszigeti Nagyszálló (Kát. 197.)

323