Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
Géra Eleonóra „Aki kedvetlenül nézi a fejlődő főváros visszás jelenségeit” „A magyar nagyvárosi költészet úttörője” Arany János bő Két évtizedig, 1860 őszétől haláláig, 1882-ig élt a magyar fővárosban. Nem az urbanizáció és a gazdasági fejlődés iránti csodálat, hanem hivatali kötelességei szólították a városba, a köztudatban máig elsősorban a vidék költőjeként él. A születőben lévő nagyváros jelenségeit életművéhez képest valóban alig néhány költeményben állította a középpontba, esetleg érintette. Ez a néhány mű mégis hallatlan érzékenységről, éleslátásról tanúskodik, egyet kell érteni Komlós Aladárral, aki a következőket írta az idősödő Arany János Őszikék versciklusáról: „Mikor 77-ben újból megszólal, a hazafias probléma helyett egy érzékeny, beteg öregúr fanyar privátlírája hangzik a lantján. Az utolsó nemzeti báróból így lesz az első dekadens: Pest egyik első költője, aki kedvetlenül nézi a fejlődő főváros visszás jelenségeit.”' A kiegyezés és a dualizmus feletti örömmámorban úszó többség a gyorsan szépülő várost, a kiépülő folyópartot, a bécsihez hasonlóan csillogó kirakatokat látja, a technikai civilizáció és az urbanizáció bűvöletében nem látja - nem akarja észrevenni - a fejlődés árnyoldalait, különösen annak társadalmi következményeit. Vélhetően ilyen tollforgató támadt név nélkül közölt gúnyversével a hosszú idő után a Margitszigeten újra ihletet kapó idős költőre, aki a tölgyek alatti menedékhelyét verselte meg. Sőtér István ezt az értetlenséget a korát meghaladó éleslátással magyarázza: „az Őszikékben, mintegy a szerepét immár betöltő népiesség romjain, valami megdöbbentően modern költészet bontakozik ki - a nagyvárosi élet körfogásának látomása, és egy babonás, fojtott paraszti világ ballada-képe.”2 Sőtér az Ének a pesti ligetről (1877) című verset kiemelve Aranyt egyenesen a magyar nagyvárosi költészet úttörőjének mondja, aki új népiességet teremt, a városi nép környezetét, életmódját, hétköznapjait foglalja versbe. „Az igazi »rengetegbe« nem vág már bele, beéri a liget jelképével, de embert kerülve is: emberhez akar közelébb kerülni.”3 A tanulmány két fő célkitűzést követ: bemutatja „a nagyvárosi élet körforgásának” és a fejlődés visszás jelenségeinek történeti hátterét, s közben kiemelt szerepet kapnak az Arany János számára sokat jelentő, Budapest életében máig meghatározó helyszínek. A fővárossá válás útján A török kiűzése óta foglalkoztatta a közvéleményt az ország fővárosának kérdése. A középkori magyar fővárost, Budát az ostromot követően teljesen újjá kellett építeni, ráadásul évtizedekig tartott, amíg a multikulturális hátterű, bevándorló lakosságból igazi városi közösség képződött. 1703-ban Buda és Pest visszakapta ugyan az uralkodótól a szabad királyi városi rangot, de az ezzel járó összes jog tényleges visszaszerzése még évtizedekig tartott. A német igazgatási nyelvű Buda magisztrátusa írásban következetesen magyar királyi fővárosnak címezte magát, ami ellen a bécsi felettes hatóságok sem emeltek kifogást, ám ez 316
