Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
fedezte fel 115 évvel később, 1956-ban. Addig azt hitték, hogy Arany elsőként megjelent írása az Egy egyszerű beszétyke című novella volt, amely alatt az 1846-os Életképekben Arany János szerzői neve állt. A reggel című vers álnévhasználata kapcsán viszont határozott szerzői szándékra is gyanakodhatunk. Az Ősz/Tcékből ugyanis több vers is kiadatlan maradt, melyeket Gyulai Pál ismételt kérésére odaadhatott volna a Budapesti Szemlének, ő azonban mégis ezt az álneves versikét jelentette meg. Külön érdekesség, hogy a Budapesti Szemlében nincs utalás arra, hogy a Hajnal Péter Arany János álneve lenne. Csak Arany László későbbi kiadása - mely ezt az írást Arany János hátrahagyott munkái között publikálta - tette egyértelművé a szerző személyét.2 Eszerint Arany A reggelt ceruzával rögtönözte a Magyar Tudományos Akadémia Névkönyve hátlapjára, majd még a megjelentetés előtt javított a kéziraton.3 Arany János sokszor használt álnevet, amelyek gyakran nagyobb jelentőséget kaptak, mint ahogy azt általában feltételezni szokás. Nemcsak a kisebb, alkalmi jelentőségű írásaival járt el így. Megfigyelhető, hogy általában a vitatkozó, parodizáló szövegeit szerette így jelölni.4 Ezekben az esetekben az álnév megléte és stílusa olvasatbefolyásoló funkciót tölt be: a szöveg megértése szempontjából válik jelentőségteljessé. Álneves írásaiban a költő mintha tudatosan alkalmazta volna a versek hatáskeltésének eszközéül a már említett szerzői név olvasatbefolyásoló funkcióját, amelyet jóval később Michel Foucault fejtett ki.5 A Hajnal Péter név is ebből a szempontból fontos, a vers ugyanis teljesen más jelentésű, ha Arany János szerzői nevével olvassuk és értelmezzük. A polémia, amelyre Arany (azaz Hajnal Péter) költeménye reflektál, 1881-ben a Gyulai Pál által szerkesztett Budapesti Szemlében kezdődött el, Péterfy Jenő B. Kemény Zsigmond mint regényíró című esszéjének megjelenésével.6 Az egyik napilap természettudósa vagy tudósai - Arany János ominózus versének első verziójában természettudós urakról ír - azt jegyezték meg az esszében írtakra, hogy „Péterfy alaptalanul dicséri Kemény Zsigmond természetérzékét, mert a Keményből idézett leírása az erdőnek természetrajzi szempontból hibás.”7 Péterfy, esszéjének ötödik fejezetében, mintegy öt oldalon át értekezik Kemény természetrajzáról. íme az inkriminált rész, amelyet Péterfy is idéz Kemény Zsigmond Zord idő című regényéből: Változatosság okáért, csak hamaros példaként hozom föl azt a kis természeti idyllt, melynek tanúja a Deákék várából útnak indult Elemér: „Oly szép délelőtt volt, mintha a természet megmutatni vágyott volna, mennyire tud, ha akar kellemes és igéző lenni. — Az erdő minden lakosa érezte, hogy ünnepnapja van, hogy több örömre számíthat, mint máskor s hálából a cser tetejéről a rigó legharsányabb dalait fütyölé, a galagonya ernyője közül a vadgalamb legkedélyesebben búgott, s még a jókedvű kakuk is minden favágónak s pásztorlánynak, ha meg sem kérdé, száz évet jósolt. S mily fürgén ugrik a mókus Elemér szeme előtt egyik ágról a másikra, mily furcsán torzítja föl bóbitáját a banka, mily gyorsan kopogtat a fa kergén a harkály, s mily nagyúri megvetéssel tekint a szirtdarabról e hóbortos nép tréfáira a varjú! A hegyi ér csattogott, zúgott, s aláhullva fehér foszlányaival verdeste a mészkövet és vörös agyagot: de midőn kitombolta magát, a simább hegytéren virágos partokat áztatott, ragyogó tükréhez csalta a szitakötőt, 311
