Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Archívumok: Arany János és a közgyűjtemények
E széles, a konkrét témánál jóval bővebb tárgyismerettel és irodalomtörténeti tudással rendelkező csapatnak nem okozott igazi gondot Arany muzeológiai „elbeszélhetetlensége”, a tárlattal kapcsolatos ideológiai elvárások: A rendelkezésre álló tárgyi emlékanyag rendkívül hézagos. Nemcsak azért, mert a költő életének nagyobb felében szegény ember volt s nem gyűjtött olyan értékeket, amelyeket önmagukért becsülve őriztek volna meg az utódok, hanem azért is, mert az ereklyék nagyrésze 1945-ben, a főváros ostromában elégett. A Román Népköztársaság kormányának szívessége folytán mégis lehetséges volt, hogy a költő íróasztala, karosszéke, pipatóriuma, pihenő-heverője, aztán néhány használati tárgya - említett legszebb arcképével együtt - ott állhatott a kiállítás főhelyén. Régebbi kiállításokon a hiányzó személyes tárgyakat olyan egykorú emlékekkel helyettesítettük, amelyek amellett, hogy .lehettek volna' személyesek is, igen hatásosan kiegészítették, kor- történeti hangulattal színezték a .hiteles" anyagot. Ettől a néha kissé túlzásba vitt gyakorlattól az Arany kiállítás rendezői eltekintettek. Ezt parancsolta nekik a költő puritán életvitele, de egész költészetének realista szelleme is. Ezért nem vonultatták fel a rendezők ebben az esetben a társadalmi és politikai háttér távolabbi tájrészleteit és alakjait. Arany költészete a valóságnak igen hű tükörképét tartotta kora elé. A kiállításnak ezt a realizmust kellett éreztetnie: a társadalmat és politikát tehát annyiban és úgy, ahogy Arany műveiben lelepleződött és megörökíttetett.'01 A leírásban közölt - a forgatókönyvben visszaellenőrizhető - műtárgyanyag többé-kevésbé megfelel a 2017-es kiállításban „emlékkiállításnak” hívott, baloldali bordó fal koncepciójának. Természetesen a vonzó, tudományosan megfelelő, rendkívül gondosan válogatott kézirat- és tárgyanyag összegyűjtése itt is nagy nehézségek elé állította az autentikus forrásokat használni kívánó kiállításrendezőt: Barabás többször is lerajzolta s két olajképen is megörökítette: a legszebb a sza- lontai Arany-múzeumé. A kevés-számú fénykép, amelynek készítéséhez hozzájárult, nagyobbrészt az 1860-as évekből, néhány nem sokkal halála előttről való. Életének színtereit is nehéz volna különösebb színességgel-változatossággal megmutatni. A »kis, bogárhátú« házikót, melyet még gyermekkorában eltüntetett egy futótűz, legfeljebb rekonstruálni lehet; a házak helyén, melyekben élt s melyekről alig maradt kép, ma nagyrészt emléktáblákkal megjelölt új házak állnak Szalontán is, Nagykőrösön is, Pesten is; egykori lakásából az Akadémia palotájában csak szobájának ablaka maradt épen; egész életében oly keveset utazott s oly nyomtalanul, hogy itineráriuma még Magyarország térképének legnagyobb részét is üresen hagyná. Életében illusztráció is csak nagyon kevés és igen egyszerű készült műveihez; dokumentum-értékével vésődik meghatott emlékezetünkbe néhány sajátkezű rajza A nagyidai cigányokhoz, s a szabadságharc idején kinyomtatott agitatív ponyvájának primitív fametszete. A századforduló idején gazdagon kibontakozó magyar könyvkiadás persze számos parádés albumot, gazdagon illusztrált díszkötetet készített Arany műveiből is; ezeknek képei azonban általában a kor inkább hangos, mint mély, inkább pompázatos, mint művészi stílusában készültek s Zichy Mihály meg Székely Bertalan műveitől eltekintve, meg sem közelítik az illusztrált költemény szintjét. A századunkban, különösen az elmúlt évek folyamán újra fellendült Arany-illusztrálás eredményei is nagyon egyenetlenek; a kiállítás rendezőinek erősen meg kellett rostálniuk ezt az anyagot.102 290
