Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Archívumok: Arany János és a közgyűjtemények
A tárlat vizuális megoldásai a mából nézve olykor meghökkentőek. Az életmű töredezettsége, szerteágazó problémái, műfaji gazdagsága - vagyis az egységes muzeológiai elbeszélést megnehezítő sajátosságai csak „küzdelmesen” egyeztethetők össze a befogadói és a társadalmi megrendelés, az emlékév szervezőinek igényeivel. Ezt az itt csak főmozzanataiban megjelölt pályaképet aként kellett felépíteni, hogy a három ízület sajátos jelleme a fejlődés egységének és folyamatosságának megszakadása nélkül váljék megtapasztalhatóvá; hogy a mélyreható változásokon átmenő köz- és magánélet s a vele szoros kapcsolatban kialakuló költői életmű rendkívüli gazdagsága és változatossága kifejezést nyerjen, de úgy, hogy a szemlélő végül mégse valami tarka sokféleségre, hanem egy széles bőséggel örvénylő folyam fősodrának erejére emlékezzék; s végül az előtérben mindig a költő álljon s ő beszéljen, de oly módon, hogy mögötte látható s hangjában érezhető legyen a ráfigyelő sokaság, a nép. Mindezt úgy, hogy a kiállításra kerülő anyag puritán egyszerűsége, látszólagos színtelensége látványnak is vonzó s emlékezetes legyen.103 Jellegzetes problémája ennek a „hangulatra" építő megoldásnak az Arany-életműben sok ponton jelenlevő, zárt egységként nem tárgyalható témák koncentrálása - a rendezők számára ebben legnagyobb fejtörést a világirodalmi kapcsolatrendszer felrajzolása jelentette: Az ötödik fogás némileg vitatható: ez a költő világirodalmi kapcsolatainak érzékeltetése. Arany egyik a világirodalomba leginkább beleszövődött költőnk. Azzá teszi igen nagy olvasottsága, sok mesteri fordítása, mindaz az eleven tapasztalat, amit a világirodalom nagyjainak műveiből szerzett s a maga alkotásainak világirodalmi szintje, tágassága. Ezt úgy is lehetett volna érzékeltetni, hogy az anyag a maga szerkezeti helyén kapja meg szerepét. A kiállítás rendezői azonban Arany életművének ezeket a vonásait különös hangsúllyal akarták kiemelni, ezért idevágó olvasmányainak, fordításainak főanyagát a termek közepén álló tárlókban - a fejlődés rendjét természetesen megtartva - helyezték el.104 A vizuális kiemelés, súlypontok elhelyezése, a tipográfiai megoldások, a térszervezés megoldásai könnyen transzformálhatok a mai kiállításrendezés nyelvére. Négy módszeres fogás alkalmazása látszott célravezetőnek. A kiállítás fő mondanivalóit a költő maga mondja el; ezt a célt szolgálják a külön, látványosan is kiemelt, fabetűkkel kirakott, vagy üveglapokra festett idézetek, hangsúlyos helyen elhelyezett eredeti kéziratok, vagy jellemző nyomtatványok. A rendezés magyarázó, összekötő szövegei a lehető legrövidebbre s legszerényebbre vannak szabva. Arany költészete s prózája oly gazdag s annyira tárgyszerű, hogy kellő figyelemmel mindent meg lehet benne találni, amire szükség van. A pálya egyes fejezeteinek legfontosabb mozzanatai a helyiségek leghangsúlyozottabb pontjaira (az ún. Blickfang-helyekre) kerültek. Pl. az első és második termet összekötő ajtótól jobbra és balra eső falrészre az első korszak főművei: Az elveszett alkotmány és a Toldi, a második és harmadik termet összekötő ajtó jobb- és baloldaléra a szabadságharc költői értékelésének két arculatát mutató művek: A nagyidai cigányok és a többi szatíra, valamint a Rachel-allegória, az Egressy Gáborhoz írt vers s a két nagy jelképes ballada: a Szondi két apródja, meg a Walesi bárdok.105 291
