Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Archívumok: Arany János és a közgyűjtemények
kiváltó okokat a költő életében”, a szöveg értő módon sorolja fel a nagymennyiségű eredeti kéziratot, a képeket, tárgyakat, dokumentumokat. Távolról sem teljes a beszámoló a gazdag kiállításról, mely a Petőfi Irodalmi Múzeum, s a tárlók lelkes rendezője, Keresztury Dezső kezemunkáját dicséri [...]. De ezeket a Barabás rajzokat, Gyárfás Jenő Tetemrehívását, a szépet befogadni kívánó szem mérje fel, s ne a toll, és vegye jelen írást szíves meghívásnak az olvasó egy nagyon szép, részleteiben is Aranyhoz méltó, gazdag emlékkiállításra.74 Ha rekonstruálni kívánjuk a tárlatot, nem könnyű összeolvasni rendelkezésünkre álló forrásokat: a tudósításokat, egy forgatókönyv hivatalos tervezetét és a levelezést.75 Alapforrásként ezért egy azóta szinte megszűnőben lévő műfajú írást használunk, a két évvel később publikált, kimerítő alaposságú beszámolót.76 A rendező Keresztury Dezső írását az intézmény Múzeumi Évkönyve közölte, ennek a fórumnak a presztízse, idézettsége a korban elérte az akadémiai intézetek által szerkesztett médiumokét. A tanulmány előtt, az alapvetően tudományos forrásközlő célú, ismeretlen műveket, leveleket, dokumentumokat, ikonográfiái ritkaságokat ismertető kötet élén - a főigazgató bevezetője áll,77 ezt követi Baróti Dezső ma is megfontolandó kérdéseket felvető módszertani tanulmánya.78 Érdemes ebből hosszabban idéznünk, mert az Arany-tárlat készülésének szellemi közegére vet éles fényt: Az irodalmi kiállítás természetesen sohasem veheti fel a versenyt az irodalomtörténeti monográfia vagy kézikönyv módszerességével. Viszont az is kétségtelen, s az eddigi tapasztalatok szintén azt bizonyítják, hogy az anyag térbeli elrendezésén alapuló irodalmi kiállítás számos olyan esztétikai és hangulati elemet olvaszthat magéba, amit az író vagy irodalmi mű legkitűnőbb .írott' megközelítési kísérletei is nélkülöznek. Amikor az irodalmi kiállítás sajátos jelleggel rendelkező műfajának, amikor ennek a kísérletezés korán már szerencsésen túljutott műfajnak további lehetőségein gondolkozunk, különösen a térbeli elrendezés törvényszerűségeinek művészi felhasználására kell törekednünk.79 Baróti Marxot parafrazeálva írja később visszaemlékezéseiben: „a múzeumok története nem kis mértékben a kiállítások története.”80 Az újrakezdés és alapítás gesztusának gyakorlása ebben a tudományszakban - s talán nemcsak ebben - szinte állandónak tűnik.81 Az 1957-es irodalmi muzeológiai évkönyvben közölt elméleti-módszertani alapvetéseket olyan irodalomtörténészek, „amatőr” tárlatrendezők írták, akik konkrét kiállítási tapasztalataikról gondolkoztak szélesebb összefüggésben.82 Paradox és sajátos, hogy Fejős Zoltánnak a kétezres évek eleji múzeumelmélet és muzeológiai gyakorlat kérdéseit együtt tárgyaló könyve ugyancsak a fenti problémát állítja középpontba bevezetőjében; de csaknem ugyanezeket a gondolatokat ismétlik az akadémiai tudományosság és a muzeológiai közeg találkozási pontjain rendezett hazai szakmai eszmecserék is. 286
