Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Archívumok: Arany János és a közgyűjtemények
a felmutatása szintén elengedhetetlen. A nagyszalontai kiállítás további kitalálandó vonatkozása, hogy mihez kezd a Romániához tartozás kérdésével: nem ártana beépíteni és koncepcionális elemmé emelni azt a szempontot, hogy a Csonka torony mégiscsak egy, a romániai emlékmúzeumok és irodalmi múzeumok térképén megjelenő helyszín, így azzal a múzeumi hálózattal is érdemes valamilyen párbeszédet létesítenie. Legalább azáltal, hogy elmeséli, hogyan alakult a múzeum története a Romániához csatolás után: mint sok más területen, itt sem könnyű eligazodni az anekdoták, az el- és kisajátítások szövevényében, rendet tenni viszont mindenképpen szükséges. Már csak amiatt is, mert olyan történetek kerülhetnek elő, mint az, amit Dánielisz Endre mesélt el az 1957-es, 140. születési évforduló kapcsán szervezett ünnepségről: a műsor része lett volna, hogy Arany János Plevna című versét is felolvassák az emlékünnepség ideje alatt az összegyűlt politikai és kulturális vezetők előtt. Dánielisz szerint a verset jól ismerő személy utolsó percben törölte a szavalatot a forgatókönyvből, Arany ugyanis nem török- és nem oroszbarát szempontból értelmezte a plevnai ütközetet.42 A történet elgondolkodtatóan, gyanúsan kerek, inkább arra hívja fel a figyelmet, mennyire kevés információnk van a múzeum 20. század közepi-végi sorsáról. Az intézménytörténet-összehasonlítás két problémára hívja fel a figyelmet. Egyrészt a gyűjteménytörténet és a múzeumtörténet közötti párhuzamosságok és különbségek jelentőségére: a múzeumi intézményesülés és térfoglalás mindig újraértelmezi a gyűjtemény jelentőségét és feladatát. Mivel a két gyűjtemény esetében jól látszik, hogy az Aranyhoz kapcsolódó irodalomtörténeti értékű anyag helytörténeti és néprajzi jelentőségű anyaggal bővül, a tematikusán hibrid állomány esetében a kizárólagosan szakmuzeológusi megközelítés nehézségére és reduktív voltára is figyelmeztet. Arany János megértéséhez - mindezen nehézségek ellenére - kétségkívül nincsen autentikusabb hely Nagyszalontánál és Nagykőrösnél, ezért örvendetes, hogy ezeket a nagyon izgalmas történettel rendelkező gyűjteményeket az Arany 200 évforduló kapcsán van esély újragondolni. 1A kifejezést Peter Vergo használta az 1989-ben megjelent The New Museology című kötetben. A jelenség történetéről lásd Sharon Macdonald, Expanding Museum Studies: An Introduction = A Companion to Museum Studies, szerk. Sharon Macdonald, West Sussex - Oxford, Blackwell Publishing, 2006.1-13. 2 Friedrich Waidacher, Az általános muzeologia kézikönyve: Metamuzeoiógia. történeti muzeologia, elméleti muzeológia, ford. Mélyi József, Bp„ ELTE BTK Művészettörténeti Intézet, 2011,195. 3Frazon Zsófia, Múzeum és kiállítás: Az újrarajzolás terei, Bp.-Pécs, Gondolat - PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, 2011,14. 4 Marie Riegels Melchior. Brigitta Svensson, Fashion and Museums: Theory and Practice, London - New Delhi - New York - Sydney. Bloomsbury, 2014,13. 5 Waidacher, I. m„ 5. 6 Sophie Forgan, .Keepers of the Flame": Biography, Science and Personality in the Museum = Museums and Biographies: Stories, Objects, Identities, szerk. Kate Hill, London, Boydell and Brewer, 2012, 247-265. 7 Arany betegségéről és az azzal kapcsolatos reprezentációs problémákról részletesen lásd Milbacher Róbert, Arany János és az emlékezet balzsama: Az Arany-hagyomány a magyar kulturális emlékezetben, Bp., Ráció, 2009 (Ligatura), 97-125. Szilágyi Márton a pálya társadalomtörténeti értelmezése kapcsán írja, hogy Arany vagyonos emberként halt meg, illetve fia kezébe is a társadalmi felemelkedés lehetőségét adta. Ezt megtoldja viszont azzal, hogy .Aranynak megadatott mindaz, ami egy »írófejedelmi« tekintélyhez és életformához szükséges volt, s csak személyes tulajdonságain, fizikai állapotán és belső bizonytalanságain múlt. hogy ezt a lehetőséget nem használta ki." Szilagyi 272
