Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Az Ágnes asszony című ballada, és a trilógiának szánt hun rege Buda halála című elkészült részének főszereplője, Etele (Attila) egymás mellé rendelhetők a lélektaniság és a mitológia vonatkozásában. Mindketten bűnt követnek el, ami végzetszerű jelentéssel társul, azonban a két bűnnek más és más a kicsengése. Ágnes asz- szony tette egyéni sorsot befolyásoló, Attiláé - a testvérgyilkosság - viszont egy nemzet sorsát nemezisként meghatározó összefüggésbe kerül. A megőrülés lélektani folyamatának bemutatásában oly virtuóz Arany János a tettébe beleőrülő Ágnes asszonyt összetett módon ábrázolja. A korabeli emlékezők szerint Geszten látott bolond nő életrajzát és a falusias-népi hitvilágot, mint kiindulópontot az antik mitológiával, a férjgyilkos Danaidák sorával árnyalja, s ezzel jelképes sorsjelölővé teszi. A mitológiai érdeklődés a Buda halálában nyer átfogó jelentőséget. A Buda halála Richard Wagner őstörténeti tetralógiájának (A Nibelung gyűrűje) koncepciójához hasonlítható: hőse testvérgyilkosságot követ el. Bűne végzetessé válik, a hun nép halálát jósolja. A hun-magyar rokonságot ekkoriban még alapvetőnek tartó szemlélet Attila fiának, Csaba királyfinak történetében, a mitikussá tett magyar nép őstörténetében folytatódik tovább. A Csaba királyfit, a Buda halálának ezt a csak tervezett harmadik részét Arany nem írta meg, de még a halála előtti évben is tervezte befejezését. Ennek a végére került volna lezárásképpen a hunok harca-jelenet, a halottaikból feltámadó és a harcot tovább folytató hunok legendájának leírása, amelyhez a költő Ipolyi Arnold Magyar Mythologiá\a mellett Wilhelm von Kaulbach Hunnenschlacht című képéből merített ihletett.1 Az a kép inspirálta volna, amely Liszt Ferencet is ösztönözte arra, hogy megírja a Hunok harca című szimfonikus költeményét, és amely kép ikonográfiája még Arany László Hunok harca című művében is tetten érhető. Mintha apja helyett ő írta volna meg a trilógia utolsó nagyjelenetét: Kát. 156. Csak kavarog, kóvályg két eleven felhő, Nincs terv, nincs vezető, ki parancsát adja Tömegekben mozdul a levegő hadja, Öntehetetlenül, végzetes ösztönben, 186
