Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
A kiállítás másik sávjában, melyet a zöld szín jelez, épp ezért egy szövegalapú, az irodalomtudomány újabb eredményeit megmutató tartományt szeretettünk volna létrehozni. E szövegvilág bemutatása egy pódiumon helyezkedik el, mely fizikálisán is jelzi, hogy itt az emlékkiállítások terepétől elemelkedünk. A zöld térrészben bemutatott karakterpárokhoz nem pusztán illusztrációs anyagot választottunk, hanem azt vizsgáltuk meg, hogy ugyanaz a tematika és művészi probléma milyen módokon és hányféleképpen jelenik meg az Arany János szövegeivel egykorú képzőművészeti ágakban. Az életműből vett karakterpárok szerepeltetése, mint didaktikus és egyben önálló ítéletalkotásra alkalmas eszköz módot adott a „hosszú" 19. századi képzőművészet Aranyéhoz hasonló formaproblémáinak felvillantására. Az egyes figurák adott művészi elgondolások reprezentánsai lettek, vagyis a korszak közös irodalomtörténeti-képzőművészeti narratíváinak példái. A megvalósítás során az életműből nyolc figurát választottunk ki, melyeket négy karakterpárba rendeztünk: Toldi - Bolond Istók, Ágnes asszony - Attila, Akakij Akakijevics - Bárdköltő, Vojtina - Tamburás öreg úr. Ezek, miközben ellentétpárokba rendeződnek, egyben ki is egészítik egymást, és könnyen befogadható, bárki számára átélhető fogalmakat hívnak elő: hős és antihős, női és férfi lélektaniság, hétköznapiság és hősiesség, tömeg és magány. Az alkotói-kurátori koncepció szerinti válogatás „önkényessége” egyszersmind önálló értelmezésre hívja a látogatót. A konkrét és metaforikus síkok váltakozása, a műfaji gazdagság erős asszociációs mezőket hoz létre a négy központi térszakaszban. Leírásunk elsősorban ezeket a finom összefüggéseket, a koncepció szándékolt sokértelműségét bontja ki az alábbi fejezetekben. Bolond Istók alakja mint antihős a szabadságharc bukását, a veszteség traumáját mintázza, mely újfajta költészeti megoldásokat (irónia, narratív kiszólások stb.) eredményezett. Mindehhez kapcsolódik Barabás Miklós 1850-es évekbeli akvarelljeinek kisvilága. Az Ágnes asszony árnyalt, átszűrt lélektaniságú balladavilágához Székely Bertalan vagy Gyárfás Jenő képei társulnak, melyek közösen tárgyalják a női sorsot, a kiszolgáltatottságot és a téboly határhelyzeteit. Megjelenik a század nagy új műfaja, a fotográfia is. A század második fele, az urbánus terek kialakulása Arany János Pestre költözésével egy időre esik, és egészen új költészeti megoldásokat is hoz az életműben. Úgy igyekeztünk bemutatni Arany városi költészetét, hogy párhuzamba vontuk az épp metropolisszá váló főváros főbb építészettörténeti fejleményeivel. Ezzel kapcsolatosan a sztereofotó látványos példáját szeretnénk itt kiemelni, mely jól mutatja, hogy mennyivel mozgalmasabb volt Arany tárgyi és technikai környezete, mint gondolnánk. A sztereofotók ugyanis olyan kettős fényképek, amelyeknek két felét egy speciális nézőn keresztül szemlélve háromdimenziós, térhatású képet látunk. Ez egyúttal azt is érzékelteti, milyen bámulatos technológiai fejlődés zajlott le a 19. században, amit Arany megtapasztalt, ismert, és ami művészi reflexióra késztette őt. Kát. 178. 167
