Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Katalógus: Önarcképek, álarcok

Arany hőseinek világát bemutató, pódiumra emelt teremrész (Akakij Akakije- vics - Bárdköltő)

A kiállítás terei markánsan két részre tagolódnak. A színekkel (zölddel és vörössel) elkülönített térrészek alapvetően kétfajta tartalom közvetítését szolgálják. A vörös színnel jelölt rész a tárlat „metaszintje”, ahol az emlékkiállítások bevett megjelenési formáit reflektív módon idéztük meg. Itt a klasszikus múzeumi bemutatás formáit és kódjait használtuk, például tárlót, vagy sűrűn a falra helyezett képanyagot. Ugyanakkor arra is szerettünk volna utalni, hogy e sokáig evidens hagyomány alkalmazhatósága megkérdőjelezhető, ezért jelennek meg a tárlók egy megborított, kifordított térszerkezetben: a padló a fal síkjára került, ezzel is jelezve az elmozdulást a kultusztól. A jól ismert installációs formával való játék metaforikusán utal arra is, hogy nemcsak az életpálya bemutatására, de az Arany-szövegek elemzésére is rárakódott számos kulturális kód, melyek mögé érdemes betekinteni. Ha csak a két legkultikusabb Arany-alkotásra, a Toldi vagy A walesi bárdok szöveguniverzumára gondolunk, láthatjuk, hogy „használatuk" során mennyi egyéb, olykor kisajátított, a szövegtől eltávolodott jelentés társul hozzájuk. E megközelítésmódot tükrözi vissza az új muzeológiai gondolkodásmód is, melyben a kiállítás nyíltan közszemlére teszi, felvállalja a dekonstruktív szemléletet, miközben használja is annak jelrendszerét. Nem „felülről" érkezve, értékítéletet hirdetve számoljuk fel az emlékkiállítás nyelvét, hanem magával a kiállításrendezés praxisával utalunk egy bizonyos installációs metódusra: az installáció módjával dekonstruáljuk, egyben használjuk is jelkészletét.1

166