Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Kat.82. Az 1856-os kötetet Barabás Miklós portréja díszíti (kát.80), máig ez a költő talán legismertebb arca. A negyven éves férfit derék, jó megjelenésű embernek látják a kortársak. Baráth Ferenc például így ír: „Sose láttam felnőtt embernél oly végtelenül jóságos s oly nagy gyöngédséget kifejező szemeket, melyeket rendszerint valamiféle fátyol-féle takart, mint érett gyümölcsöt a hamva, s csak ha valami kedves, tréfás dolgot mondott, csendesen, szelíden: akkor villant elő egy pillanatra a belső tűz zsarátnoka, s csodálatos édes, derült fénnyel ragyogta be arcát.”37 Önmagát a költő másképp érzékeli: „Képzeld a főt, mely Barabás után ismeretes, kóczos, szürke hajjal, sárga barna arccal, tömpe orral, kálmuk szemekkel, [...] nyakkendő nélkül.”38 A magamagát jellemző önkarikatúrát, önreflexióit, a „túlérző fájvirágot” (Balzsamcsepp) elsősorban a személyes jóbarátnak, Tompa Mihálynak írott levelekből (kát.81) ismerjük. Arany hangulati nyomottságra, tompultságra panaszkodik, unalomra, bezártságra, egyhangúságra: „vannak perceim mikor szeretnék elenyészni, megsemmisülni, csakhogy az öntudattól meneküljek.”39 Két rokonlélek talál ebben a sűrű és szokatlanul intim levélváltásban egymásra. Arany Tompát Petőfin keresztül ismeri meg, aki meglehetősen idegenkedik a zárkózott lelkésztől: „csak egy melegebb sugár sem volt szemében, mig együtt voltunk. Ő el van veszve, malcontentus [keserű] a legnagyobb mértékben, se magával se mással nincs megelégedve. Ez minden szavából, minden tekintetéből kirí, s én őt sajnálom lelkemből, sajnálom kettősen: mint barátomat és mint költőt."40 Arany azonban szinte azonnal hangot talál vele, Tompa fotója valószínűleg ott volt dolgozószobájában (kát.82). Bár a személyes látogatások ritkák, leveleik mégis a csevegés, a beszélgetés elevenségével hatnak, a legszemélyesebb források a két költő mindennapjairól: Családomban, istennek hála, semmi változás: csak Laczi nőtt egy tenyérnyit, mióta közelebb Írtam. Nem lesz nekem az idén oly vastag szalonnám, mennyit e fiú csak pár hónap alatt nő. Szalontáról dörmögő bassust hozott haza, s miután vagy három ujnyival nagyobb, mint én, elmondhatom, hogy emberebb, mint az apja. Annál kisebb maradt Julcsi, ebből középtermetű nő sem lesz soha. Máskép egészséges, piros, mint egy szem alföldi búza. - Búzám még eddig megvan a padláson, hihető, megmenekszik a zsúzsoktól még e télen, miután oly száraz, hogy érczkemény szemeit alig lehet kettéharapni. De mikor lesz ára? a jó isten tudja. [...] Nem akarok papi szakmádba vágni, praedicatiót tartani neked: de ne vedd roszúl tőlem, ha ismét a hit balzsamához útasítlak. Petőfivel hasonló esetben talán nem mertem volna tenni: de ha a te öt kötet költeményed elolvasom, esküdni mernék rá, hogy az alaphang, a hit sohasem fog szivedben elnémúlni. Ehhez útasítlak, édes barátom; ez adjon neked enyhülést, vigasztalást, reményt a jövőre. Roszúl áll tán levélben az efféle, nem is divat, azt tudom, nincs benne semmi esprit: de el kellett mondanom. Fogadjátok legforróbb ölelésemet és baráti csókomat mindketten édesim! hived a koporsóig Arany János41 ne
