Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Katalógus: Önarcképek, álarcok

Én az egész télen, úgy szólván, mit se dolgoztam. Rest és beteg vagyok, kedélybeteg. A Sárosi albumába Írtam egy költeményt [Hollósy Kornéliának], azóta semmit. Az a pár népdal, a V.[asárnapi] újságban alkalomra, vagyis Egressi Samu zenéjéhez szövegül, készült. Mondvacsinált dolog. A Vörösmarty érez szobrát kaptam érte ajándékúl, mely most egyszerű irószekrényemet diszesíti.33 A sógorának írott, a szobrot emlegető levélben nem említi a felkérésre készített verset, viszont megtudhatjuk belőle, hogy a büsztnek volt párdarabja: Tömöri ő nga a jövő hétre Ígérkezett hozzám, a mikor egyszersmind lehozza Petőfi szobrát (olyan alakban, mint a Vörösmartyé) mely az ő nyilatkozata szerint is roszúl sikerűit. Kár érte, mert nem tudom, lesz e valaha másik. Petőfi is egyszer kimegy nálunk divatból [!] - mert itt a divat határoz nem a műbecs - s aztán majd csakúgy emlékszik róla valamely bikficz újságíró, mint Berzsenyiről olvastam mostanság: egyike ismertebb költőinknek.34 Aranynak a magyar költők megbecsüléséről írott pesszimista sorait olvasva alig hihető, hogy ekkor ő a leghíresebb és legsikeresebb szerző. 1856-ban jelenik meg az Arany János kisebb költeményei (kát.78) csinos kötete, rendkívül pozitív kritikai visszhanggal. Greguss Ágost írja róla: „Lelkét [Arany] mintegy gyúpontjává teszi a közérzületnek, méla­bús hangulatában korának érzelmi képmása.”35 A kötet dupla akadémiai nagyjutalmat kap, akárcsak a Toldi, és olyan tempóban vásárolják, hogy szinte azonnal két újabb kiadásra van szükség. Arany azonban nem elégedett sem magával, sem a leegyszerűsítő „nemzeti költő” szereppel: „Az nem csupán méltánylás, az magasztalás. A körülmények, bárminők legyenek is - soha sem jogosítják fel az ítészt, hogy eltérjen a szigorú igazságtól. Én azt hiszem, így is többet adott, mint érdemiem. Ezt pedig nem szerényke­désből mondom, mert jóformán ismerem a helyet, mit hazai költőink közt elfogla­lok” - írja Csengery Antalnak 1856-ban (kát.79).36 Ezt az örök elégedetlenséget tükrözik Arany sorai töredékben maradt Mátyás-eposzában: Ki meri? ki hallja? és talán: ki bírja...? De engem eléget szégyen rozsda-pírja, Hogy idomhoz képest oly keveset tettem És hogy az én könyvem még nincsen megírva. (Stanzák„Mátyás dalünnepe" eposzi kísérletből) Kát. 78. ARANY JÁNOS KÖLTEMÉNYEI. ELSŐ KÖTET. KÖLTŐ ARC/.KKPKVE!,. V 'I narr, i.m KIADJA HKCKKXAHT OU8ZTÁV. 115

Next

/
Thumbnails
Contents