Török Zsuzsa: Az Arany család tárgyai. Tárgykatalógus (Budapest, 2018)
Tárgykatalógus - Író, költő, hivatalnok
Az Arany dolgozószobájának közepén álló impozáns íróasztal ugyanakkor a markáns önreprezentációra, az írói-hivatalnoki szerepkör látványos kifejezésére adott módot. Mintegy szimbolikusan vette át az akadémiai lakásban a polgári lakáskultúra státusszimbólumának, a zongorának a helyét,13 mely bútordarab egyébként hiányzott Aranyék lakásából. Arany költői-szépírói működésével párhuzamosan egész életében olyan munkát végzett, melyben az írás szintén alapvető tevékenységformaként volt jelen. Szalontai időszakában jegyzőként dolgozott, Nagykőrösön oktatási segédanyagokat író és tanítványai dolgozatait javító tanár volt, Pesten lapszerkesztő, majd az Akadémia ügyeit adminisztráló hivatalnok. Az íráshoz szükséges alapvető munkaeszközök (toll, tinta, papír) beszerzése azonban a 19. században még nem volt olyan egyszerű, mint manapság. Arany az íráshoz alapvetően lúdtollat, időnként ceruzát, korabeli névvel irónt használt. Lúdtollát meg is örökítette A nagyidai cigányok III. énekének az elején: „Nosza én paripám, gúnár liba tolla!” A mű kéziratára és kinyomtatott kézi példányára le is rajzolta a lúdtollon lovagló poétát. A fémtoll még kevésbé volt elterjedt a 19. században, ám Petőfi időnként fémtollal is írt. Erről tanúskodik épp Aranynak fogalmazott egyik levele: „tollat ragadtam, vagy tulajdonkép nem is tollat, hanem fából való botot, mellynek vége hasított hegyes aczél vagy réz".14 A lúdtollal azonban sok probléma volt: hegyezni kellett, majd úgy mártogatni a tintába. Azonban ha hegyezése nem jól sikerült, vastagon írt, tintafoltokat hagyott maga után. A toll hegyét időnként le is törülték, Arany tárgyai között is maradt meg tollhegytörlő (Kát. 7.). A költő és barátai, rokonai gyakran panaszkodtak levelezésükben a rossz toliakra. Arany Szilágyi Istvánnak írta 1851-ben: „Nem írok többet fene rágja ki ezt a tollat, magam is alig tudom olvasni mit írtam vele.”15 Szintén ő írta sógorának 1854-ben: „Fene rósz penna miatt úgy belefáradtam, hogy csak most, másnap folytatom. Ha nem tudnád elolvasni tégy pápaszemet az orrodra.”16 Tompa Mihály hasonló panaszokat hangoztatott Aranynak: „Az igaz, hogy malum ómenek közt fogok az Íráshoz, a mennyiben 12 tollat megpróbáltam és csak ez t.i. a 13-ik tűrhető.”17 A szépírásnak elengedhetetlen feltétele volt a jó toll, a vékony hegyű íróeszköz, erről győz meg Arany Tompának 1856-ban tett levélbeli megjegyzése: „Látod Miskám, ha akarom és kellő rósz pennám van, tudok ám én írni úgy, hogy a tied hozzá képest calligraphia.”18 Nem csoda tehát, hogy a katalógusban szereplő lúdtollat (Kát. 6.) Arany oly nagy becsben tartotta, hogy megőrzésre félre is tették, hiszen az rászolgált a megbecsülésre: nemcsak régóta tartott, hanem ráadásul jól is írt. A jó toll mellett a jó tinta beszerzése is fontos ügy volt a korszakban. Utóbbihoz két lehetséges mód közül lehetett választani: vagy házilag készítették, vagy pedig vásárolták, többnyire patikában. A házi készítéshez jó recept kellett, a vásárláshoz pedig a főváros volt az ideális lakóhely. Természetesen vidéken is lehetett tintát venni, ám Pesten szélesebb választék állt rendelkezésre. A Lasztócon élő Szemere Miklósnak, akivel Arany szintén levelezett, annyira tetszett Arany fekete tintája, hogy még a receptet is elkérte.19 Arany válaszlevelében megírta neki a fekete tinta beszerzésének két lehetséges módját: „mint csinálom szép fekete tintámat" - ha ez, a mivel Írok, szép fekete tinta, ezt Laczi fiam csinálta a szokott gummi-galles speciesből. De én vörösnek találom, egye el a fene, s nem is hiszem, hogy ezt láttad volna s dicsérnéd nálam. A mely tintával 49
