Török Zsuzsa: Az Arany család tárgyai. Tárgykatalógus (Budapest, 2018)

Zeke Zsuzsanna: Arany-tárgyak közgyűjteményekben

Törös László feljegyzése szerint Pestre költözésükkor a költő a család bútorainak jelentős részét eladta, így történhetett, hogy egy „sima fakarszék” és egy „párnázott viaszos vászon behuzatú szék” ismeretlen ajándékozó révén került a gyűjteménybe. A nagykőrösi bútorok közül egy empire stílusú, tömör diófa szekrényt Fehér Béla m. kir. főállatorvos juttatott el az emlékszobába. Az Aranyék szalongarnitúrájából származó asztal pedig Tittel Károly városi műszakitanácsos felajánlása volt. (Kép 5.) Az Arany Társasághoz került Arany Juliska legyezője is, melynek áttört mintázatú csontle­mezeit franciás pásztorjelenetet ábrázoló, színes rajzokkal és arany cirádákkal telenyomott papírlap tartotta össze. E tárgyat Arany Juliska barátnőjének, Szotyori Nagy Józsefnének (a körösi zenetanár feleségének) ajándékozta, aki pedig özv. Poór Györgyné Csinos Eszternek adta tovább. Poórné az áporkai református lelkész, Soós Ferenc ösztönzésére adományozta a Társaságnak Juliska egykori tulajdonát.28 A felsorolt bútorok a második világháború során megsemmisültek,29 viszont a ma már csak képről ismert legyező Törös László szerint 1978-ban még a múzeum tulajdonában volt: „A nagykőrösi Arany-múzeumban őrizzük [Arany Juliska] legyezőjét is, mellyel hűsítette magát, ha kimelegedett a táncban. Egyszerű pergamen­lapon arany rokokónyomat. A hagyomány szerint a diákok színezték ki a jelenetet.”30 (Kép 6.) Az Arany-szoba nagyon sokáig zárva volt a látogatók előtt. 1928-ban Dezső Kázmér polgármester alapította meg a nagykőrösi múzeumot, melyhez felajánlotta gyűjteményeit, de kiállítótér hiányában nem volt lehetőség bemutatni az adományokat. 1949-ben létrejött a múzeumi intézmény, mely 1951-ben nyitotta meg kapuit, de az Arany János Emlékmúzeumot csak a körösi gimnázium fennállásának 400. évfordulóján, 1957-ben hozták létre az Arany Kép 6. Arany Juliska legyezőjéről készült fotó. 1931-ben megjelent a nagykőrösi Arany János-Társaság V. évkönyvében 33

Next

/
Thumbnails
Contents