Török Zsuzsa: Az Arany család tárgyai. Tárgykatalógus (Budapest, 2018)
Fónagy Zoltán: Az Arany család tárgyai társadalomtörténeti nézőpontokból
A mobilitás és a tárgyak A hagyományos társadalomban nemcsak a tárgyak életciklusa, hanem a birtoklásuk időtartama is lényegesen hosszabb volt, mint ma. Márpedig minél hosszabban tartozik egy-egy tárgy egyvalakihez vagy egy családhoz, annál nagyobb eséllyel tesz szert szimbolikus jelentőségre, válik jelképes családi tárggyá. A hagyományos társadalomban a tárgyak jelentős részét (különösen a presztízsjavakat) készítésükkor eleve több nemzedék használatára szánták. Készítőik, illetve megrendelőik bizonyos jelekkel: évszámmal vagy monogrammal gyakran tudatosan „üzentek” is a későbbi nemzedékeknek. Az előző generációktól örökölt javakat (ünnepi ruhadarabokat, bútorokat, dísztárgyakat stb.) általában nagy megbecsülésben részesítették, mert a család „régiségét” reprezentálták, ennek pedig presztízsemelő szerepe volt. „A bútorzat az előkelőknél egyszerű de értékes volt ugyan, hanem az is örökségképpen szállott a fiúkra, s miután a divat nem változott, a régi bútornak mindig hasznát lehetett venni.” A drága díszruhák még az előkelő és jómódú birtokos nemesi családokban is „apáról fiúra és unokára szálltak."25 A nemzedékeken át öröklődő bútorok lecserélésétől az is sokakat visszatarthatott, hogy azt a közvélemény az ősök iránti tiszteletlenségnek tarthatná. Ezzel szemben a modern fogyasztói társadalomban a tárgyak túlnyomó részének az a sorsa, hogy az idő múlásával értékben és megbecsülésben lesüllyednek.26 A birtoklás időtartama összefüggésben áll a mobilitási viszonyokkal is. A hagyományos társadalom rendje, amelyet a helyhez kötöttség, illetve a szülők társadalmi státuszának változatlan továbböröklődése jellemzett, kedvezett a hosszú, akár generációkon átívelő tárgybirtoklásnak. A társadalmi modernizáció egyik legszembetűnőbb fejleménye, a mobilitás - mind térbeli, mind társadalmi értelemben - sűrűsödése viszont a folyamatosság ellen hatott. A 19. századi Magyarországon új osztályok és rétegek születtek, a régiek pedig átformálódtak, miközben milliók változtattak lakóhelyet, és ezzel együtt foglalkozást és életmódot is. A legjellemzőbb irány a faluból a városba költözés volt, ami egyúttal az agrártársadalomból az iparba vagy a szolgáltató szektorba való átlépéssel is járt. Aki lakóhelyet és társadalmi státuszt váltott, lehetőségeihez mérten lecserélte a tárgyait is, mert a modern városi környezetben kulturálisan alacsonyabb rendűnek számított volna - azaz csökkentette volna birtokosának presztízsét -, ha a falun, mezővárosban megszokott tárgyuniverzummal veszi körbe magát. Az Arany család tárgyai esetében mindkét típusú mobilitás következményei feltűnő módon jelentkeznek. Költözés többször is megszakította a birtoklás folyamatosságát. A legradikálisabb váltás az 1851-es, Szalontáról Nagykőrösre való költözés lehetett, amikor lényegében a teljes lakberendezést kénytelenek voltak lecserélni. Közel hasonló mélységben újult meg a tárgyi környezet a Pestre költözéskor, amikor bútoraik „jelentős részét” eladták. Hogy ebben milyen szerepet játszott a pénzügyi megfontolás - a bútorok értékéhez képest túl magas szállítási költségek, és milyet a presztízsszempont (hogy a nagyvárosban már nem felelnek meg a vidéken használt bútorok), nem tudjuk. Hajiunk a feltételezésre, hogy Arany minden puritanizmusa mellett is a Pestre költözéskor inkább az utóbbi megfontolás lehetett a fontosabb. 1851-ben ugyanis a Pesten vásárolt bútorok árának 7-8 százalékát tette ki a szállítási költség, amit Arany akkor „iszonyú bér”-nek tartott. Mivel időközben Nagykőrös közvetlenül elérhetővé 19
