Török Zsuzsa: Az Arany család tárgyai. Tárgykatalógus (Budapest, 2018)
Fónagy Zoltán: Az Arany család tárgyai társadalomtörténeti nézőpontokból
vált vasúton, a szállítás költsége az újrabútorozáséhoz képest feltehetően elenyésző kiadás lett volna. Pedig pénznek ekkor sem volt bővében a tanárból hivatalnokká és szerkesztővé avanzsáló költő: erre utal az alacsony presztízsű külvárosi környezetben bérelt olcsó lakás, valamint az, hogy a négy szobából csak kettőt tudtak bebútorozni.27 A Pesten belüli két költözés feltehetően már nem járt együtt hasonlóan drasztikus tárgycserével. Jelentős változást, de már nem egyszeri, hanem inkább folyamatos cserélődést inkább az akadémiai palotában töltött másfél évtizedben érzékelhetünk: ezt már egyértelműen a társadalmi státusz megváltozásával, a presztízsemelkedéssel magyarázhatjuk. Nem ismerünk explicit megnyilvánulásokat arra vonatkozóan, hogy Arany és felesége mennyire voltak készek alkalmazkodni a palotaszerű környezetben a városi középosztály lakással kapcsolatos normáihoz, amelyek a reprezentációra nagy hangsúlyt helyeztek, de a szórványos megnyilatkozások alapján úgy gondoljuk, a költő meglehetősen autonóm módon viszonyult a társadalmi elvárásokhoz. „Nem vágyom én a palotába - mert palota” - szögezte le a reprezentációval szembeni közönyét, sőt idegenkedését a Lónyay Menyhértnek lakásügyben irt levelében. A költőt személyesen jól ismerő Lónyay maga is úgy vélte, hogy a szomszédos akadémiai bérházban „otthoniasabban” érezné magát, mint a palotában.28 Hogy a belső igény hiánya ellenére a tárgyi környezetben valamivel nagyobb arányra tettek szert a reprezentációs célokat is szolgáló értékesebb tárgyak, annak volt köszönhető, hogy a külvilág - tisztelők, megrendelők, barátok - ajándékok vagy kvázi-ajándékok formájában a nemzeti költő és az Akadémia vezető tisztviselője társadalmi státuszához méltónak tartott tárgyakat „csempésztek” a lakásba.29 Vándorló és megújuló tárgyak A tárgyak útja nemcsak családon belül, a nemzedékek között vezethet, hanem az elhasználódás vagy a divat változása miatti presztízsvesztés következményeként például gazdagoktól szegényekhez, vagy éppen városról falura kerülhetnek. A megkopott vagy divatjamúlt használt ruhák, bútorok, háztartási eszközök továbbhasznosítását a jómódúaktól is normaszerűen elvárták: ha pénzzé tette a tárgyakat, a polgári takarékosság elvárásának felelt meg, ha pedig elajándékozta, a jótékonykodás kötelezettségének tett eleget. A tárgyak mennyiségi növekedésével és a birtoklás időtartamának rövidülésével, a keresleti oldalon pedig a nagyvárosi proletariátus hatalmasra duzzadásával a 19. század folyamán az ószeresek (handlék) a kereskedelem jelentős tényezőivé váltak. A városi alsó rétegek jellemzően használt bútorokkal rendezték be sűrűn cserélt bérlakásaikat, és ruháik nagy részét is hordta már előttük valaki. A középosztálybeliek esetében sem volt teljesen kizárva, hogy használt tárgyak (öröklésen kívül is) kerüljenek a birtokukba. Wohl Janka lakberendezési tanácsadójában például a polgári takarékosság jegyében a fiatal pár első lakása esetében megengedően nyilatkozik a jó minőségű használt bútorok vásárlásáról, persze felújítással összekötve: „az ülőhelyek újra párnáztatnak, csinos pamut vagy gyapjúszövetekkel bevonatnak”.30 A lakberendezési tárgyak másodlagos forgalmát a fővárosban az is élénkítette, hogy a középosztálybeli családok viszonylag sűrűn - akár egy-két évenként is - változtatták bérlakásukat. (Egy századforduló 20
