Lakos Anna (szerk.): Kortársunk Chehov. Milyen gyorsan telik az idő! (Budapest, 2018)
Lakos Anna: Kortársunk Csehov - Milyen gyorsan telik az idő! - a kiállítás szövege
CSEHOV SZÍNDARABJAI: Platonov (1881), Hattyúdal (1887), Ivanov (1887), Leánykérés (1888), A dohányzás ártalmasságáról (1886, 1902), Medve (1888), A manó / Az erdő szelleme (1889), Jubileum (1889, 1891), Sirály (1895-96), Ványa bácsi (1897, 1899), Három nővér (1900), Lakodalom (1889, 1902), Cseresznyéskert (1903-1904) szélések, Szürkületben, Elbeszélések, Komor emberek, valamint a Párbaj című kisregény. A dráma terén is elkövettem egyet s mást, igen mérsékelten. Minden nyelvre lefordítottak az idegen nyelveket kivéve. Egyébként a németek már rég lefordítottak. A csehek és a szerbek szintén kedvelnek. A franciák sem idegenkednek a kölcsönösségtől. Tizenhárom éves koromban hatoltam be a szerelem rejtelmeibe. Kollégáimmal, az orvosokkal éppen úgy, mint az írókkal, kitűnő a viszonyom. Nőtlen vagyok. Szeretnék nyugdíjat kapni. Orvosi gyakorlattal oly sokat foglalkozom, hogy nyaranta megesik, hogy törvényszéki-orvosi boncolást végzek, de ezt már két-három éve nem tettem. Az írók közül Tolsztojt kedvelem, az orvosok közül Zaharjint. De mindez badarság. írjon, amit jónak lát. Ha nincsenek tények, helyettesítse költészettel. Az ön A. Csehovja” (Csehov Művei IV. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959., 1108. o., ford.: Wessely László) Csehov levele I. L. Leontyevhez (Moszkva, 1890. március 22.) „A művésziesség szótól úgy félek, akár a kupecasszony a madárijesztőtől. Amikor a művésziességről meg a művészietlenségről beszélnek nekem, meg arról, hogy színpadias vagy nem színpadias, meg az irányzatokról, a realizmusról és ehhez hasonlókról, hát ilyenkor megzavarodom, tétován bólogatok és banális féligazságokkal válaszolok, amelyek egy rézgarast sem érnek. Valamennyi művet két csoportba osztok: olyanokra, amelyek nekem tetszenek, s olyanokra, amelyek nem tetszenek. Más kritériumom nincs, s ha azt kérdezné tőlem, miért tetszik nekem Shakespeare, s miért nem tetszik Zlatovratszkij, erre bizony nem tudnék válaszolni. Talán idővel, amikor megokosodom és bizonyos ítélőképességet is szerzek, ez menni fog, de mindaddig a művésziességről szóló valamennyi beszélgetés csak elcsigáz, és úgy rémlik, hogy azoknak a skolasztikus beszédeknek a folytatása, amelyekkel a középkor emberei elcsigázták magukat. A. Csehov” (Csehov Müvei IV., Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959., 1070. o„ ford.: Wessely László) „Olyan világot ábrázol Csehov, amelyben a vallás már nem lehetséges, de az emberek nem tudnak nem vallásosan érezni és cselekedni. Szabadságra vannak ítélve, de szabadságukkal nem tudnak, sőt nem is akarnak élni, nem akarnak felnőni, gyávák. Ebben az értelemben a Csehov-drámák nem a korabeli orosz 10
