Lakos Anna (szerk.): Kortársunk Chehov. Milyen gyorsan telik az idő! (Budapest, 2018)
Válogatás Csehov levelezéséből
tem..S, hogy őszintén nem érti meg önmagát, ez kiderül a III. felvonás nagy monológjából, ahol szemtől szemben áll a közönséggel, szinte meggyón előtte, sőt, sír is! A benne végbemenő változás sérti a tisztességét, önmagán kívül keresi az okokat, és nem találja: aztán önmagán belül keresi, és nem talál egyebet egy határozatlan vétkesség érzésénél. Ez orosz érzés. Ha valaki meghal, vagy megbetegszik a házában, ha bárkinek adósa vagy önmaga ad kölcsön, az orosz ember mindig bűnösnek érzi magát. Ivanov állandóan a saját bűneiről beszél, és ez a bűntudat egyre fokozódik benne. Az I. felvonásban ezt mondja: „Valószínűleg borzasztóan bűnös vagyok, de a gondolataim összezavarodtak, a lelkemet valami tunyaság tartja fogva, és nem tudom megérteni magamat...” A II. felvonásban így beszél Szásához: „Nappal és éjszaka sajog a lelkem, s úgy érzem, mélyen bűnös vagyok, de hogy tulajdonképpen mi a bűnöm, azt nem tudom...” A kimerültséghez, az unalomhoz, a bűntudathoz tegyen hozzá még egy ellenséget. Ez a magány. Ha Ivanov köztisztviselő, színész, pópa vagy professzor lenne, hozzászokott volna saját helyzetéhez. De ott él a birtokán. Vidéken lakik. Az emberek ott vagy részegesek, vagy kártyások, vagy pedig olyanok, mint az orvos... Mindegyiknek kisebb gondja is van annál, hogy mit érez Ivanov, milyen változások mennek benne végbe. Magányos. A hosszú telek, a hosszú esték, a néptelen kert, az üres szobák, a zsémbes gróf, a beteg feleség... Nincs hová menekülnie. És éppen ezért percenként felvetődik benne a kínzó kérdés: hová legyen? S végül az ötödik ellenség. Ivanov kifáradt, nem érti meg önmagát, de az életnek ehhez semmi köze. Az élet továbbra is benyújtja a maga jogos követeléseit. S Ivanov akarva, nem akarva kénytelen megoldani a kérdéseket. Kérdés - a beteg feleség, kérdés - az adósságok tömege, - Szasa nyakába akaszkodik - kérdés. Hogy hogyan oldja meg mindezeket a kérdéseket, a III. felvonás monológjából kell, hogy kiderüljön, valamint a két utolsó felvonás tartalmából. De olyan emberek, mint Ivanov, nem oldják meg a kérdéseket, hanem elbuknak azok súlya alatt. Elvesztik a fejüket, tehetetlenül leengedik a kezüket, idegeskednek, panaszkodnak, ostobaságokat követnek el, s végül is szabad folyást engedve szétzilált idegeiknek, elvesztik lábuk alatt a talajt és a „megtört” és „meg nem értett” emberek sorába süllyednek ....... A. Csehovja 100
