Borbás Andrea: Tükör és kancsó. Képeskönyv Szabó Magda születésének századik évfordulójára, a Petőfi Irodalmi Múzeum Annyi titkom maradt… című kiállítása alapján (Budapest, 2017)
Borbás Andrea: Szabó Magda önvallomásai tükrében
a gyerekkora történetét, újra és újraalkotva az elbeszélői ént. Hiszen az emlékezés pozíciója lehetőséget ad az elbeszélőnek arra, hogy önazonosságát megváltoztatva újraélje egykori énjét, ami az identitás állandó újraalkotását feltételezi. Szabó Magda először Okút címmel írta meg élete első néhány évének történetét: „Hajdani házunk udvarán, közvetlenül ott, ahol az udvarba léptünk a kapubolt alól, számtalan apró kavics csillogott egy sarokban. Ha esett, a csatornából alázúduló víz tisztára öblögette, meg-megmozgatta a fényes, kerek kövecskéket. Tilos volt játszanom velük, s ezt nehezen tudtam elviselni, mert szerettem minden kavicsot, minden pocsolyát. A kavics gömbölyű volt, tarka, drágakőnek tűnt gyermekszememnek, a pocsolya meg maga a végtelenség; az ég, de vízben, vízből, felhő, de csak a képe, a ház vagy akár én magam, igazán és mégsem igazán.” A bekezdés vége utalás az emberiség legelső tükrére, a víztükörre, illetve arra a tényre, hogy „a tükör metaforájának vizsgálata során megfogalmazható az a tézis, miszerint az eredeti látvány és a tükrözött kép nem feltétlenül tekinthetők egymás megfelelőinek [...] vagyis a tükör nem feltétlenül mond »igazat«.”7 Az Ókút, mely 1970-ben jelent meg, egy új regény keletkezését tette szükségessé, az Okút előzményéét: „A Régimódi történet Illés Endre keresztgyermeke. „Az Ókút megjelenése után arra biztatott, írjak egy külön könyvet az anyámról. Vonzott és taszított a feladat, védekeztem. Azt mondtam, ismerem ugyan az anyám élettörténetét, nemegyszer elmesélte, de az nagyon régimódi történet. „Ez lesz a címe!” - közölte Illés Endre, és kiküldte a szerződést.”8 De egy Jablonczay Lenke életéről szóló könyv megírására Szabó Magdát férje, Szobotka Tibor már e szerződés megszületése, s Illés Endre címadását megelőzően is biztatta: „Anyámat 1967-ben vesztettem el, azt hittem, sose lesz belőlem ép ember a temetése után. Hogy valahogy talpra álltam, férjemnek köszönöm, aki szokott csöndes estéink egyikén nagyon is felfogott hallgatásomból azzal a szelíd mondattal idézett vissza reális életünkbe: „Rajtad mindig a munka segített, miért nem élsz a magad gyógyszerével? Lenke - mindketten így hívtuk anyámat - mióta élsz, mindig begyógyította minden reális-irreális sebedet. Tündér gyermekének születni nagy áldás, miért nem akarod rögzíteni az emlékét, hogy mások is megismerhessék? Te vagy az egyetlen, aki megteheti és képes erre.”9 A Régimódi történet megírásához a szerző levéltári kutatásokat is folytatott, „ezt a könyvét az esszéregény műfajával is ötvözte: ez az a regény, amiben az emlékirat, az esszé, és a hagyományos keretbe zárt történet egyesül.”10 15
