Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Vaderna Gábor: Vojtina Ars poeticája
edény (éjjeliedény, serbii), a csatornában pedig, ahol „nem csupán harmat szivárog”, a testi folyamatok végtermékei csordogálnak. A poétikusan, vagy ha tetszik: szépen megfogalmazott képek (csillag, sugár, virág, harmat) ilyenformán az elkerülhetetlen testi szükségletek („Nincs tűrni mód tovább”) mellé kerülnek. Aranynál a testi folyamatok összevillantása és szembesítése a művészi szép közhely- szerű toposzaival nem példátlan eset: az Őszikék címadó párverse juthat eszünkbe, ahol az első darabban a kulináris élvezetek a művészet fölébe kerekednek, a második rész pedig - vizsgált versünkhöz hasonlóan - egy ürítés sejtetésével indul. E technika olyan hagyományt szólít meg, mely azáltal kérdez rá a kulturális értékek mibenlétére, hogy felmutatja az eltagadott vagy tabuként kezelt másik oldalukat. E másik oldal önmagában nem törli el a célpontul választott értékvilágot, csupán magától értetődő- ségében kételkedik - s teszi mindezt a szép és rút groteszk egymás mellé állításával. Ennek a jelentősége akkor lesz igazán érthető és értékelhető, amikor az a beszélő, aki képtelen volt testi mivoltának fizikai működését kordában tartva elrejteni, éppen arról fog beszélni tanítványának, miként kell egyszerre szabadnak lenni és sztoikus módon bölcselkedni. Oly tanácsokat fog tehát osztogatni, melyeket ő maga nem tudott betartani, s imigyen az ars poetica műfaji hagyományainak épp azt a vonatkozását véti el, hogy színre is kellene vinnie, személyében képviselnie kellene azokat a szabályokat, melyek tanácsként éppen az ő szájából hangzanak el. A következő versszakokban kirajzolódó költői karriertörténet egy bukás története, tehát az elbizonytalanítás folytatódik. Kiderül, hogy a beszélő azért volt „dallal tele”, mert sokat olvasott (falta a könyveket?), s metaforikus hasmenése tulajdonképpen ennek köszönhető („Kit meg ne rontson aztán ennyi zöld! s/Ne rágjon eny- nyi éretlen gyümölcs! -”). Emögött olyan kultúrkritikai álláspont sejlik itt fel („a műveltség nem igazán mozdította előre a világot”), melynek nagy vitáját még Jean-Jacques Rousseau kezdeményezte, s melyhez a magyar irodalomban számosán hozzászóltak korábban (például Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című nagy versében). Mindenesetre Vojtina „egypár száz” könyv elolvasása nyomán három költői lehetőséget szűrt át magán. A bor mint téma egyáltalán nem érintette meg, a szerelemben néma maradt („Egy mukkomat se hallád, vaksi hol!...”), s csak a hazáról lett volna mondanivalója, sőt itt hatása is volt (gyönyörű sorok: „Sebet tör a dal, de balzsamteli/ Ujjával ismét megengeszteli.”), ám ez gyorsan elmúlt, s mire szavai elhangzanak, már csak a „kiáltozás”, „kurjogatás” maradt - a költészet kiveszett. Egy idézetet hoz aktuális állapotára: „Mély hallgatásban torkom elrekedt". Ez a sor Dante Isteni színjátékának az elejéről származik („Chi per lungo silenzio parea fioco”, 1/63), amikor az évszázadokig hallgató Vergilius először megszólal, hogy a Pokolba kísérhesse Dantét. Szimbolikus utalás ez, ismét egyszerre 76
