Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Pethőné Nagy Csilla: Ősszel
iH <D N 0) </) s w oo Az Ősszel című költemény elégiko-óda (kettős hangvételű lírai mű, amelyben az óda magasztos hangneme ötvöződik az elégia rezignált lemondásával), Arany János nagykőrösi pályaszakaszának (1851-1860) egyik ikonikus verse. Arany e pályaszakaszban született költeményeinek alanya többnyire kiszolgáltatott és veszélyeztetett helyzetben érzi magát. Olyan, egyébként számára is új, ismeretlen helyzetben, amelyben elveszti a történelmi lét távlatosságának tudatát, az értelmes, célirányos élet és költőszerep perspektíváját. A távlatosság és az értelmes rend csak a nosztalgiával felidézett múltban létezik, a jelen valóságával szembeállítva, elérhetetlen eszményként, hiányként. A nagykőrösi líra egyik legmeghatározóbb jellemzője ennek - a költői én szerint - a múltban még meglévő, eszményiegész világnak, valamint a kiábrándító, csonka, kaotikus, értékhiányos jelen korszaknak az ellentéte: a „vágyott” és „lehetséges” összeegyeztethetetlenségének elégikus tudata, s az e hiányból fakadó melankólia, fekete humor, irónia. A vers jelenetkerete pontosan megrajzolt. Ősz van, borongó, hűvös az idő. A versbeszélő ezzel a természeti környezettel magyarázza unatkozó hangulatát, melyben rezignáltságához illő olvasmányt keres és talál az ossziáni költeményekben („Mit van tennem? olvasni tán...?”). Az elsődleges jelentés szintjén tehát az ’Olvassak? S ha igen, mit?’ szinte életképszerű döntési helyzete merül fel itt. Ám e dilemma nem csak az aktuális természeti időhöz, illetve időjáráshoz, és nem is csak a beszélő lelkiállapotához (unalom) kötött. A „Mint a madár, ki bús, ki rab, / Hallgat, komor, fázik dalom.” sorpár túllendít az időjárás okozta szobafogság képzetén, sőt a magánéleti költőszerepen is. Túllendít, mert egyrészt a hasonlat felidézi a szabadságnak és a rabságnak a versbeszélőn, a lírai alanyiságon túlmutató jelentéskörét, hiszen előrevetíti a homéroszi és ossziáni világrend két jellemző állapotát. Másrészt a rabságérzetet (a jelent) összekapcsolja a „komor, fázó, hallgató dal” metonímiával, vagyis 65
