Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Milbacher Róbert: Ágnes asszony
működő keresztény tragikummodell. Ágnes letért a helyes útról, amivel vétett az isteni törvény ellen, ezért tehát bűnhődnie kell. Greguss Ágost, aki máig hatóan meghatározta az Arany-balladák tragikumának értelmezését, éppen ezen keresztény bűn-büntetés-felfogásból vezeti le a maga tragikummodelljét. E szerint a tragikus hős szabad akaratából felforgatja az isteni, társadalmi, emberi törvényeken alapuló világrendet, hogy egy jobbat, újat teremtsen, de szükségszerűen belebukik vállalkozásába, és tettéért, mely bűnként lepleződik le, bűnhődnie kell. A befogadó katarzisának lélektani forrása ez esetben elsődlegesen onnan fakad, hogy megnyugszik a rend sérthetetlenségének láttán, amelyet a tragikus hős elbukása bizonyít. Mindennek erkölcsi példázatosságához nem férhet kétség, hiszen a lázadó hős többnyire valamely erkölcsi normát szeg meg, amelynek áthágása azonban bukásához, súlyos büntetéséhez vezet, ami viszont az erkölcsi rend sérthetetlenségének bizonyítékaként és biztosítékaként szolgál. Az Ágnes asszony esetén nem nehéz demonstrálni ezen erkölcsi példázatosságot: fiatal nő szeretőt tart (vétség), amely a szerelemhez való individuális jogra való igényként jelentkezik (szabad akarat), ez viszont a férj meggyilkolásához/meggyilkoltatásához (?) vezet (bűn), melynek az őrület a következménye (büntetés). A példázatos tanító szándék itt abban áll, hogy minden asszony, aki megcsalja a férjét, így járhat, hiszen a világrend nem rúgható fel következmények nélkül semmiféle individuális akarat jegyében. Mindez egyben a katarzis biztosítékául is szolgál mindannyiunk számára: amennyiben betartjuk az isteni és erkölcsi törvényeket, sem úgy nem járunk, mint a ballada bűnös szereplői, sem úgy, mint a megölt férj. Ha ez a befogadói modell lenne az egyedül érvényes az Ágnes asszonyra, akkor még érthetetlenebbé válna, hogy a narrátor miért sugallja a nyilvánvalóan bűnös asszony áldozatiságát, hovatovább ártatlanságát. Mindehhez még az is hozzáadódik, hogy míg a keresztény bűn-büntetés- bűnhődés modell végső soron a kiengesztelődésben, vagyis a megbánás, vezeklés nyomán fellépő megbocsátásban oldódik fel, az Ágnes asszony esetében ez a feloldás nem történik meg. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a szöveg értelmezését a bírák Ágnest hazabocsátó, mert őrületében az isteni igazságszolgáltatás munkálkodását megpillantó gesztusánál mi magunk is abbahagyjuk. Csakhogy ezután még hosszú strófák szólnak a nő monomániás és mániákus mosásáról, melyet egyfajta vezeklésként azonosítunk be, ugyanakkor megfeledkezünk arról, hogy a vezeklésnek Isten megbocsátásához kellene vezetnie, itt azonban ez a feloldó megbocsátás nem történik meg. A ballada tehát itt szükségképpen nem vezeklésről, hanem magáról a büntetésről, mégpedig egyfajta evilági pokolban történő bűnhődésről ad számot. Nem véletlen, hogy Ágnes itt ábrázolt bűnhődéséről a görög mitológia értelmetlen cselekvéssel bűnhődő hősei juthatnak eszünkbe. Legszorosabb kapcsolat a Danaidák történetéhez fűzi az Ágnes asszony vezeklését, akik férjeiknek a nászéjszakán történt megölése miatt azzal vezekelnek az alvilágban, hogy repedt korsóikkal egy feneketlen hordót kell megtölteniük vízzel, ami értelemszerűen örök és értelmetlen cselekvésre kárhoztatja őket. Az antik bűnhődéstípusokban (gondoljunk csak Sziszü- phosz vagy Tantalosz értelmetlen cselekvésére) nincs fölmentés, nincs megbocsátás. Mintha Ágnes egyfajta antik módon, tehát nem a kereszténység logikája szerint vezekelne, így nem is a keresztény, hanem az antik tragikumfelfogás kínálna magyarázatot ártatlanságának, pontosabban áldozattá válásának kérdésére. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy Arany a balladát lantos eposznak vélte, vagyis hősei, az eposzhoz hasonlatosan, nem szabad akaratukból, hanem valamiféle végzetszerűségnek engedve cselekszenek. Ez a végzetszerűség persze nem az eposzi hősök többnyire az istenektől jövő és nagy tettre 53
