Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Milbacher Róbert: Ágnes asszony
(bűnében, büntetésében, vezeklésében, pusztulásában) mutatkozik meg, a néző/olvasó részéről pedig - éppen közös emberi mivoltunk miatt - a részvét különböző formáiban mint egyfajta katarzis realizálódik. Éppen ez az egyetemes részvét az, amely még az Árva fiú kegyetlen nőalakja melletti kiállást is motiválhatja, és amely a legtisztábban és leginkább az antik hagyományra emlékeztető módon az Ágnes asszonyban (1853) érhető tetten. Az Ágnes asszony a férjgyilkos nő tematikájú balladatípusba tartozik, melynek népballadai előzményei a Gömör megyében gyűjtött Zsóri Borosa, és a Nagyszalonta környékén (igaz, csak Arany halála után) gyűjtött Sára asszony. (Összehasonlító vizsgálatok kizárhatóvá teszik, hogy Arany szövege folklorizá- lódott, így a Sára asszony Arany közvetlen forrásának tekinthető.) Arany a maga művében követi ugyan a „férjölő asszony” tematikájú népballada szerkezetét, ám a forráshoz képest több, s így számunkra beszédes változtatást is tesz. A véres lepedő mosása és az ennek következtében felmerülő gyanú (kinek a vére), a nő zavaros magyarázata (lúd, kacsa, csibe vére), a férj hiánya és a nő hazugsága (az erdőbe ment fát vágni stb.) tagadása mind-mind megtalálható Arany szövegében. Az egyik legfontosabb eltérés, hogy Arany a Sára nevet Ágnesre változtatta. Minthogy az Ágnes „beszélő név”, hiszen (amúgy hibásan) a latin ognusból is levezethető, amely bárányt jelent (s ily módon Krisztus áldozati szerepének szimbóluma az ókeresztény hagyománytól kezdődően), már a névválasztás is a női hős ártatlanságát sugallja. (A név jelentése a görög hognoszból való helyes származtatása nyomán: tiszta, szűzies.) Azaz úgy látszik, hogy a ballada narrációjában Arany az egyértelműen bűnös, s így elítélendő asszonyt valamiféle áldozatszerepben kívánja láttatni. Ezt erősítik azok a főleg a keresztény ikonológiából származó szimbólumok és emblémák is, amelyek meglepő módon Ágnes ártatlanságára utalnak, mint például a „Liliomról pergő harmat, / Hulló vizgyöngy hattyú tollán” sorok képei, melyek a férje halálát és az ő bűnösségét kimondó bírák szavára sírva fakadó Ágnes könnyeit jellemzik. A liliom Szűz Mária attribútumaként a tisztaság, szüzesség, ártatlanság szimbóluma, a hattyú pedig Krisztus, vagyis az áldozati bárány hagyományos keresztény ikonja. Miközben tehát sem a ballada szereplőinek, sem az olvasónak nem lehet kétsége afelől, hogy Ágnes bűnös, bűnrészes férje halálában („Szeretőd ím maga vall rád” - mondja ki a megfellebbezhetetlen bizonyságot a bíróság), addig Arany lebegteti Ágnes ártatlanságának lehetőségét, ugyanakkor nem ad támpontot arra nézvést, hogy mégis mi módon lehetne fölmenteni az elbukott asszonyt. Igaz ugyan, hogy a földi bíróság Ágnes megzavarodását, végső soron megőrülését tapasztalva, benne az égi igazságszolgáltatás büntetését látva fölmenti a földi ítélet alól a nőt, ám nem nyilvánítja ártatlannak. A bíróság tehát Istenre bízza Ágnes megbüntetését, mely az őrület formájában jelentkezik, s ezzel a szövegben teljessé válik a bűn-büntetés-bűnhődés logika alapján 52
