Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Milbacher Róbert: Ágnes asszony
tapasztalatok tárházát kínálja a népballada-hagyomány, amely ráadásul mindezt valamifajta mágikus, démonikus világlátás keretei közé illeszti. Arany ennek a hagyománynak a különféle forrásokból való ismerete (északi, dán és skót balladahagyomány, székely balladahagyomány stb.) révén jutott arra a meglátásra, hogy ez a tradíció kiválóan alkalmas az emberi létezés árnyoldalainak, tragikus és démonikus aspektusainak bemutatására. Ne feledjük, a kor még nem rendelkezett azzal a pszichológiai tudással, amely Sigmund Freud munkássága után már magától értetődőnek tartotta az ösztönök motiválta cselekvés és ennek szabályozására szakosodott taburendszer egyetlen énbe való belevetítését, és az individuumon belül lezajló küzdelmét. Ugyanakkor a bűnként jelentkező cselekedeteket már nem feltétlen keresztény világmagyarázat alapján gondolták értelmezni, vagyis nem a Gonosz praktikáinak, csábításának következményéből, hanem valami egyéb motivációból igyekeztek levezetni. Persze vannak az Arany-balladáknak olyan női hősei, stílusosabb hősnőkről beszélni, akik valamiféle közösségi (többnyire a nemzet érdekében végrehajtott) tett révén magasztosulnak fel. Ezeket a nőket minden esetben a korabeli társadalmi értelmében vett pozitiv női szerepük predesztinálja (főleg feleségek, anyák) a haza oltárán tett áldozatra, vagy férjük (például Rákócziné, 1848), vagy gyermekük melletti kiállásuk (például Mátyás anyja, 1854) révén. Egyetlen ballada van, amelyben a társadalmi szerep és a családi szerep összemosódása súlyos tragédiákhoz, nemi erőszakhoz, bosszúhoz, családirtáshoz vezet, mégpedig a Zách Klárában (1855). Amikor Erzsébet királyné enged unokaöccse nemtelen kérésének, vét királynői méltósága ellen (bár tételezhetünk ebben némi számító politikai szándékot is), amiért ujjának elvesztésével felel. Ezek a hősnők kiváló kontrollként működnek Arany elbukó és bűnös női hőseivel szemben, ha meg akarjuk érteni, hogy mi a különbség a közösségi cselekvéssé formált, vagyis kifelé irányuló hagyományos értelemben vett családmodellben jól működő lélektani motiváció, és a kisvilágon belül nem működő, a személyiségre, vagyis befelé irányuló, romboló hatású pszichikai erők reprezentációja között. Nem arról van szó, hogy Arany egyfajta erkölcsi magaslatról arra tanítana, hogy a szerető feleségek és gondos anyák nagy, a nemzet szempontjából is sorsdöntő tettekre képesek (persze csak közvetetten a férj és gyermek révén), míg a hagyományos szerepeket felrúgó nőknek csak a gyalázat és bukás lehet a sorsuk. Ez a felfogás pusztán hátteret, alapot képez ahhoz, hogy Arany megpróbálja bemutatni az emberi létezés rettenetének aspektusát, történetesen a hagyományos tabukat tudatosan áthágó, vagy annak határain szándéktalanul kívül rekedt, kívül került, így felfogása szerint védtelenné váló női sorsokon keresztül. Ismeretes Arany vonzódása a görög tragédiaköltészethez, amelynek egyik legfontosabb üzenete, hogy az emberi élet a vak és kegyetlen Sors játékának, kénye-kedvének kitett létezési forma, amely az egyén szörnyű elbukásában 51
