Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Szilágyi Márton: Buda halála
Ezért is válik lényegessé a Buda halála Isten-képe, illetve az a viszony, amely Isten és a hunok között kirajzolódik a mű egészében, különösen úgy, hogy a kinyilatkoztatás keresztényi formái éppúgy nem bizonyulnak itt alkalmazha- tónak, mint ahogy a görög eposzok istenképzetei sem. Aranynál az „öreg Isten" teljesen antropomorf formában, a hunok életformájának megfelelő közegben jelenik meg (tehát sátorban ül, egy aranyozott karszékben, mellette a pajzsa és az íja). Innen szemléli az emberi világot, s különösen Etelét. Ez az Isten nem mutatja meg magát az embereknek, akiknek tettei egy eredendő fátum szerint alakulnak ugyan, de nincsenek tisztában küldetésükkel és lehetőségeikkel, noha ezt saját cselekedeteikkel befolyásolni tudnák. Ez Etele kapcsán teljesen világossá válik, hiszen a műbéli Isten róla a következőt mondja (utalván korábbi, elalvás előtti cselekedetére, hogy tudniillik megmentette a vadászaton bátyja, Buda életét). |tt az j^ő - mert lám, győztes akarattal Győzi magát, s harcol riadó haraggal: Diadalt Ármányon ma is űle szépen, Bátyja unott élte ment hősi kezében. Itt az idő, hogy már birodalmát bírja, Miképen öröktől ez meg vagyon írva, Mély titku rovással, fent, a Világ-fáján: „Úr az egész földön, ha ez egy hibáján.” Vagyis Etele csak akkor lesz képes arra, hogy a kezdettől számára előírt sorsot betöltse, ha úrrá tud lenni saját nagyravágyásán, és meg tudja fékezni az indulatait. Etele személyiségképlete ezen a ponton erősen emlékeztet a 7ö/d/'-trilógia főhősének, Toldi Miklósnak az alakjára, akinek szintén saját állati indulatait kellett legyőznie ahhoz, hogy hőssé válhasson - s aki a trilógia mindhárom darabjában képes volt újra és újra elkövetni ugyanazt a hibát. Toldi esetében azonban ott volt az elbeszélőtől megjelenített isteni kinyilatkoztatás bensővé tett erkölcsi parancsa: ezért lehetett képes arra, hogy a döntő pillanatban hiába merült föl benne bátyja meggyilkolásának a lehetősége, ne kövesse el ezt a végzetes tettet. Etelét azonban nincs semmi, ami megóvná ettől: az „öreg Isten” csupán tudja a lehetőségeket, de nem befolyásolja a cselekedeteket, s ki sem nyilatkoztatja saját magát, mivel megismerhetetlen és megközelíthetetlen. Az ókori sors-istennőkre, a Moirákra emlékeztet a pozíciója: csupán konstatálja, hogy mi történt, s erre elégedettséggel vagy szomorúan, azaz emberi módon reagál, de nem kerekedik a sors fölé, s hiányzik belőle az egyik legfontosabb keresztényi attribútum: a megbocsátás, az irgalom. Ezen a ponton válik fontossá, hogy mind a felidézett kor szokásaihoz illeszkedve, mind a kompozíció szempontjából a Buda halálában nagyon fontos szerepet töltenek be a jelek és a jóslatok. Ezek jelentenek iránymutatást a szereplők számára, hiszen másféle kommunikáció nincs az isteni szféra 43
